NGM: folytatódik a reálbér növekedése

Gazdaság, 2017.05.22

Magyarországon 51 hónapja növekszik a reálbér, és ez a folyamat folytatódik - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Szerinte ahhoz, hogy a munkaadók meg tudják tartani a jól képzett szakembereket, emelni kell a béreket.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány több intézkedése is kedvezően hatott a béremelkedésre, közülük kiemelte a 2013-ban indult munkahelyvédelmi akciót, amelynek révén évente 130-140 milliárd forint marad a munkaadóknál.

Megjegyezte: a munkaadóknál maradt 500 milliárd forintot a cégek fejlesztésre, újabb munkavállalók foglalkoztatására, fizetésemelésre tudták fordítani.

Cseresnyés Péter szólt arról is, hogy a tavaly novemberi bérmegállapodás jelentős mértékű minimálbér és garantált béremelést jelent több évre. Az egyezség adócsökkentést is tartalmaz, a munkabérre rakodó terhek 2017-ben 5 százalékponttal mérséklődtek, majd 2018-ban további 2 százalékpontos csökkenés lesz, amit béremelésre lehet fordítani - mondta.

Kifejtette, a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelésétől azt remélik, hogy a magasabb kategóriában keresők fizetését is nyomja felfelé. A munkát meg kell becsülni, többek között úgy, hogy megfelelően megfizetik, ellenkező esetben a munkavállaló máshol találja meg számítását - tette hozzá az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!