NGM: tantárgyi keretek között nevelik majd pénzügyi tudatosságra a diákokat a szakgimnáziumok

Gazdaság, 2017.04.25

Idén szeptembertől már minden szakgimnázium tantárgyi keretek között nevelheti diákjait pénzügyi tudatosságra - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kedden, Budapesten a III. PénzSztár konferencián.

Pölöskei Gáborné kifejtette: a Pénziránytű Alapítvány közreműködésével elkészültek a tankönyvek, a kerettanterv, és egy-két intézményben a mostani 9. évfolyamosoknál kísérleti jelleggel már elindult a pénzügyi tudatosságra nevelő új tantárgy oktatása. Jelenleg értékelik a kezdeményezés eredményeit, 2017. szeptember 1-jétől pedig minden 10. évfolyamba lépő diák fél év vállalkozói ismeret és fél év pénzügyi ismeret elsajátítását kezdi meg. A gyakorlatorientált tantárgy első része felelős pénzügyi döntésekre, tudatos tervezésre és kockázatvállalásra készít fel, a második rész pedig a sikeres munkavállalói vagy vállalkozói kompetenciák fejlesztésére irányul.

A helyettes államtitkár előadásában több, az oktatási rendszerben megvalósult kedvező változásról is beszámolt, így például kiszélesítették a hiányszakmák listáját, ezáltal a pénzügyi szakképzésben résztvevők is kaphatnak ösztöndíjat. Szintén pozitívan értékelte, hogy egyre több az érdeklődő a pénzügyi tudatosság elmélyítésre szolgáló témahét iránt. Meglátása szerint a Pénz7 keretében szervezett projekttevékenységek, interaktív feladatok, előadások olykor képesek jobban felkelteni az érdeklődést pénzügyi témák iránt, mint a száraz tananyag.

Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára előadásában viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a Világgazdasági Fórum éves versenyképességi jelentése alapján az üzleti világ megítélése szerint Magyarországon folyamatosan romlik a felsőoktatás és a szakképzés minősége és a versenyképességhez való hozzájárulása. A versenyképességi kihívások közé sorolta, hogy jobban oda kellene figyelni a felsőoktatási intézményekre, mivel szerepük folyamatosan nő a gazdaságban. Emellett véleménye szerint olyan képzésekre lenne szükség, amelyek segítik egyes alapképességek elsajátítását, hogy a diákok később gyorsan tudjanak alkalmazkodni a munkapiaci körülményekhez, hiszen olyan munkaköröket kell majd betölteniük, amelyek jelenleg még nem is léteznek.

Az idén harmadik alkalommal megszervezett PénzSztár nemzetközi középiskolai pénzügyi-gazdasági oktatási konferencián egyúttal meghirdették az ötödik PénzSztár versenyt. A legnagyobb magyar pénzügyi-gazdasági vetélkedő célja, hogy játékos formában felmérje a diákok tudását, és fejlessze pénzügyi kultúrájukat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!