NGM: tovább erősödnek a kedvező tendenciák a lakáspiacon

Gazdaság, 2017.05.25

A tavalyi a lakáspiaci fordulat éve volt Magyarországon, az első negyedéves adatok alapján a kedvező tendenciák idén tovább erősödnek - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a Világgazdaság ingatlanpiaci konferenciáján csütörtökön Budapesten.

NGM: tovább erősödnek a kedvező tendenciák a lakáspiacon Balogh László kiemelte: tavaly 10 ezer új lakást adtak át, ami 31 százalékos növekedés, a kiadott engedélyek száma 2,5 szeresére emelkedett. Az első negyedévben 2061 új lakás épült az országban, 46,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az egyszerű bejelentések együttes száma 88,7 százalékkal emelkedett éves szinten.

Az adatok a piac további számottevő élénkülését jelzik, az építőiparban évtizede nem látott növekedés volt, 24,7 százalékkal nőtt a termelés az első negyedévben - ismertette, hozzátéve, hogy a kormányzati intézkedések jelentős lökést adnak a lakáspiac keresleti és kínálati oldalának a következő időszakban is.

Elmondta, a reálbérek több mint négy éve tartó emelkedése fontos eleme a lakáspiaci-építőipari élénkülésnek, mivel megteremti a megfelelő keresletet az új lakások iránt is, amit a családi otthonteremtési (csok) kedvezmény bevezetése is segít. A csokon belül 30 százalékos az aránya az új lakásoknak, ami szerinte tovább fog nőni. A programban befogadott kérelmek összege áprilisig eléri a 104,5 milliárd forintot - közölte. A csok beváltotta a hozzá fűzött reményeket, beindította a piacot, a kormány nem tervezi, hogy a 1,5 éve működő konstrukciót megszűntesse, a rendszer finomhangolását azonban lehetségesnek mondta.

Az uniós források felfutása, és az állami beruházások további lendületet adhatnak a növekedésnek - mondta. Kitért arra, hogy a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatára számos bürokráciacsökkentő intézkedést tervez a kormány, ezek között említette a közműszolgáltatásokhoz való csatlakozás idejének jelentős lerövidítését és a földhivatali digitalizált adatok ingyenes hozzáférését. Egy sor olyan javaslat előkészítése zajlik, amelyek változást hoznak az építőipari szakképzésben és több könnyítést léptetnek életbe az ágazatban - jelezte. A minisztériumban az építőipar helyzetéről szóló jelentésen dolgoznak, amely stratégiai célokat fogalmaz meg és elkészítésébe számos szakmai szervezetet bevontak.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az építési ágazat alapvető problémái között említette a piaci kereslet drasztikus ingadozását. Tavaly 18 százalékkal csökkent az ágazat teljesítménye, idén viszont kétszámjegyű növekedést várnak, ami komoly feszültséget okoz. További probléma a területi kiegyenlítetlenség, a lakások többsége Közép-Magyarországon épül. Az első negyedévben elindított beruházások 75 százaléka Közép-Magyarországon kezdődött el, az új kivitelezések értéke megnégyszereződött a régióban. A tervezéshez két évre előre tekintő költségvetésre lenne szükség - állapította meg.

Kitért arra is, hogy a lakásépítések 10 éves lemaradásban vannak. Az építésügy átalakításáról azt mondta: az ágazati jogszabályváltozások mértéke és azok követése nehézkessé teszi a munkákat. A körbetartozások mértéke 2007-2013 között 400 milliárd forintra nőtt az ÉVOSZ szerint, ez 200 milliárd forintra csökkent azóta.

Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal (Ifk) elnöke arról beszélt, hogy az új lakások áfacsökkentése, és a csok miatt kapott ekkora lendületet a piac. Az újépítésű lakások értékesítését terhelő áfa mértékének csökkentése azonban csak határozott időre, 2019-ig szól, az Ifk-tagok szerint mielőbb érdemes megfontolni annak állandósítását. A kedvező növekedési kilátások megvalósulásának legnagyobb kockázata szerinte az építőipari kapacitáshiány, amit már rövidtávon orvosolhatna az építőipari vállalkozások kiemelt technológiafejlesztési és gépbeszerzés támogatása a kormányzat részéről, a mezőgazdasághoz hasonlóan. Az építőipart nemcsak az új lakások áfája érinti, hanem az építőanyagok vagy a szolgáltatások áfája, ezek ágazati egységestése hozzájárulna a szektor fehérítéséhez - fűzte hozzá.
(MTI)

Galériánk

NGM: tovább erősödnek a kedvező tendenciák a lakáspiacon NGM: tovább erősödnek a kedvező tendenciák a lakáspiacon NGM: tovább erősödnek a kedvező tendenciák a lakáspiacon
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!