Nőtt az új lakások értékesítése az Egyesült Államokban májusban

Gazdaság, 2018.06.25

Erősen emelkedett az új lakások értékesítése az Egyesült Államokban májusban.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium hétfőn közölt jelentése szerint éves bázison szezonális kiigazítással 6,7 százalékkal nőtt az új lakások értékesítése, és az egész évre kivetítve 689 ezerre emelkedett az egy hónappal korábbi 646 ezerről. Áprilisban 1,5 százalékos csökkenést regisztráltak.

Elemzők csak 1,5 százalékos növekedést vártak májusra.

Az év első öt hónapjában az újonnan épült lakások értékesítése 8,8 százalékkal bővült, főleg a kedvező munkaerőpiaci helyzetnek köszönhetően. A keresletet növelte, hogy használt lakásokból szűkös a kínálat.

Az új lakások mediánára ugyanakkor májusban csak 313 ezer dollár volt, 3,3 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. E mögött az áll, hogy az eladások növekménye a déli államokra koncentrálódott, amelyekben alacsonyabbak a lakásárak.

A nyers adatok szerint 2016-ban 561 ezer, 2017-ben pedig 613 ezer új lakást értékesítettek az Egyesült Államokban. A tavalyi az utóbbi tíz év legjobb adata.

Bár az új lakások értékesítése az összes lakáseladásnak nagyjából csupán 10 százalékát teszi ki, a gazdasági helyzet alakulásában fontos szerepet tölt be, mivel az ágazat jellemzően jól fizető, középosztálybeli munkahelyeket teremt. Emellett növeli a keresletet az építőipari anyagok iránt, és a fogyasztók többet költenek tájépítésre és egyéb szolgáltatásokra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!