Növekvő forgalomban csökkent a BUX a héten

Gazdaság, 2018.10.14

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 36 347,89 ponton zárt pénteken, 597,36 ponttal, 1,62 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma megközelítette a 50,8 milliárd forintot az előző heti közel 46,1 milliárd forint után. Valamennyi vezető részvény gyengült, a legnagyobb mértékben az OTP, 1,98 százalékkal, a legkisebb mértékben pedig a Richter, 0,29 százalékkal.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzése szerint a héten jelentős és intenzív esés következett be a nemzetközi részvénypiacokon, a negatív hangulat alól a magyar részvények sem tudtak kibújni. A jelenségnek nem volt konkrét kiváltó oka, azonban a háttérben több negatív folyamat is meghúzódik.

Az Egyesült Államok által indított kereskedelmi háború az elemzés szerint bizonytalanságot okozott a piacokon. Bár mérhető negatív gazdasági hatása még nincs, hosszabb távon rendkívül káros lehet a globális növekedésre nézve. Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED kamatemelése visszafogott ütemű, de folyamatos, decemberben pedig várhatóan jön a következő monetáris szigorítás. Ennek nyomán emelkedtek az amerikai kötvényhozamok, így a részvények értékelése is változik, ami már önmagában is okozhat árfolyamcsökkenést. Nem segített a piacnak Donald Trump amerikai elnök megszólalása sem, aki FED-et okolta a zuhanásért.

Az olasz kötvényhozamok alakulása már a korábbi hetekben is negatívan hatott az európai részvénypiacokra. Az új olasz költségvetés elfogadásáról jövő héten dönt az Európai Bizottság, amennyiben visszadobják, mindenképpen számítani lehet még turbulens mozgásokra.

Az esés dinamikájában a programozott kereskedési stratégiáknak, a robotoknak is szerepük van, hiszen az algoritmusok nagyon gyorsan nyitnak és zárnak pozíciókat, fontos technikai szintek letörése esetén piacra lépnek, ezzel jelentősen felgyorsítva a mozgást - mutat rá az elemzés.

Az Equilor elemzői a következő hetekben is turbulens mozgásokra számítanak. Úgy vélik, a jelenlegi esés valószínűleg csak egy korrekciós hullám, még nem jelenti a 2009 óta tartó bikapiac végét, mindenképpen figyelmeztető jelzés azonban, hogy idén ez már a második intenzív korrekciós hullám, tehát a hosszú távú emelkedésnek egy-két éven belül vége lehet.

A hét eseményei közül kiemelték, hogy a Nemzetközi Valutaalap hétfőn javította a magyar GDP növekedési kilátását: idén 4, jövőre pedig 3,3 százalékkal nőhet a magyar gazdaság. Hosszú távon, 2023-ra viszont már csak 2,2 százalékos növekedést lát reálisnak a szervezet, és továbbra is alacsonynak nevezi a magyar gazdasági növekedés potenciálját.

Kedden reggel a KSH közzétette a szeptemberi inflációs adatot. A fogyasztói árindex éves növekedése 3,6 százalék lett, meghaladta a várt 3,5 százalékot, és az elmúlt hónapok 3,4 százalékos növekedésén is túltesz. A dinamikus drágulás oka az idényáras élelmiszerek (gyümölcs, zöldség), a dohányáruk és az üzemanyag vártnál magasabb áremelkedése. A tartós fogyasztási cikkek árváltozása továbbra is mérsékelt volt. A január-szeptember időszakban idén eddig 2,7 százalékos volt az infláció az előző év azonos időszakával összemérve.

Az elemzés kitér arra is, hogy Matolcsy György jegybankelnök a keddi parlamenti meghallgatáson arról beszélt, jó lenne, ha a lakosság állampapír vásárlásokra fordítaná a háztartások kezében lévő, mintegy 5700 milliárd forintnyi készpénzállományt. A jegybankelnök kiemelte továbbá, hogy a devizaadósság aránya 20 százalékról 18 százalékra csökkent az államadósságban, de szerinte a nulla százalékos ráta kívánatos.

A forint piaca a héten viszonylag nyugodt volt, az Equilornál a következő napokban sem számítanak érdemi elmozdulásra, az euró-forint jegyzése a 322-328-as tartományban mozoghat.

A héten a Richter 0,29 százalékkal gyengült, pénteken 5200 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 6,9 milliárd forintot.

A Mol 1,85 százalékkal esett a héten, 2966 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma közel 11,3 milliárd forint volt.

Az OTP árfolyama 1,98 százalékkal esett a héten, pénteki záróára 9910 forint volt, heti forgalma közel 22,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1,38 százalékkal gyengült, pénteken 394 forinton zárt, heti forgalma megközelítette az 1,3 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3614,02 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 59,82 ponttal, 1,63 százalékkal alacsonyabban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!