Oroszországban hároméves mélyponton a munkanélküliség; több mint kétéves csúcson a kiskereskedelmi forgalom bővülése augusztusban

Gazdaság, 2017.09.19

Oroszországban a várt stagnálás helyett hároméves mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta augusztusban. A kiskereskedelmi forgalom pedig több mint két és fél éve nem látott mértékben bővült augusztusban.

Az orosz statisztikai hivatal kedden azt közölte, hogy Oroszországban augusztusban 4,9 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya. Elemzők előzetesen arra számítottak, hogy az év nyolcadik hónapjában a június-júliusi 5,1 százalékos szinten stagnál a ráta.

Az augusztusi mutató a legkedvezőbb munkanélküliségi arány 2014 augusztusa óta, akkor 4,8 százalékot mértek.

A munkanélküliek száma éves összehasonlításban 245 ezerrel, 3,792 millióra csökkent, havi szinten pedig 113 ezerrel esett vissza.

A reálbérek augusztusban éves szinten a 4,2 százalékos növekedést váró elemzői előrejelzéseket alulmúlva, 3,7 százalékkal emelkedtek a júliusi 3,1 százalékos növekedés után.

Az orosz statisztikai hivatal kedden azt is közzétette, hogy az év nyolcadik hónapjában az ország kiskereskedelmi forgalma 1,9 százalékkal bővült éves szinten, ez a legerősebb expanzió 2014 decembere óta.

Elemzők a júliusi 1,2 százalékos bővülés után augusztusra is azonos ütemű növekedést vártak.

Havi szinten 3,8 százalékkal nőtt az oroszországi kiskereskedelem az előző havi azonos mértékű emelkedés után.

Múlt pénteken az orosz központi bank 1,7-2,2 százalékra javította az orosz hazai össztermék (GDP) alakulására vonatkozó előrejelzését az eddigi 1,3-1,8 százalékról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!