TV műsor

Öt százalék feletti tulajdonrészt szerzett a Konzum Nyrt. az FHB Jelzálogbankban

Gazdaság, 2017.04.21

A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. érdekeltségébe tartozó KZF Vagyonkezelő Kft.-n keresztül, tőzsdén kívüli ügylet keretében felvásárolta az FHB Jelzálogbank részvényeinek 5,96 százalékát - derül ki a bank Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatásából, valamint az új tulajdonos közleményéből.

A Konzum-csoport MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a tranzakcióval az FHB Jelzálogbank Nyrt. 6 462 005 darab törzsrészvénye került közvetetten a csoport kezelésében lévő Konzum PE Magántőkealap tulajdonába, amely 6,85 százalékos szavazati arányt biztosít az FHB irányításában. A részvénycsomag korábban az Allianz Hungária Biztosító Zrt. tulajdonában volt.

A csoport szerint a kedvező makrogazdasági folyamatok eredményeként bővülő hitelezési piac javítja a hazai bankszektor kilátásait, így a jövőben a cégcsoport érdekeltségein keresztül tovább növelheti befolyását az ágazatban, illetve a tőke- és pénzpiacok egyéb szegmenseiben.

A Konzum-csoport befektetési és vagyonkezelői tevékenységét a tőzsdén jegyzett Konzum Nyrt. fogja össze, amely a turizmusban (Hunguest Hotels Zrt., Balatontourist), a pénz- és tőkepiacon (Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt.; Konzum PE Magántőkealap, Konzum Management Kft.) továbbá az erőművi mérnöki tevékenység (KPRIA Magyarország Zrt.) területén rendelkezik befektetésekkel.

A Konzum PE Magántőkealap nyilvános vételi ajánlatot tett a Konzum Nyrt. törzsrészvényeire, amelyet a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyott, így május 15-ével átalakul az nyrt. tulajdonosi szerkezete: Mészáros Lőrinc 19,57 százalékos, Jászai Gellért 10,43 százalékos tulajdona mellett, a befektetési stratégiának megfelelően a Konzum PE Magántőkealap 45 százalékos részesedést szerezhet a tőzsdei társaságban.

A Konzum-csoport érdekeltségein keresztül (Konzum PE Magántőkealap, Konzum Management Kft.) emellett legalább 40,4 százalékos befolyást szerezhet a 2017. március 3-án közzétett nyilvános vételi ajánlatnak megfelelően az Opimus Group Nyrt.-ben is. Az Opimus a média (Mediaworks Hungary Zrt.) az ipari és építőipari (Wamsler SE, Euro Generál Zrt.) valamint a mezőgazdasági (Csabatáj Zrt.) szektorban rendelkezik jelentős érdekeltségekkel. Az ügylethez a Gazdasági Versenyhivatal és az MNB jóváhagyása is szükséges.

Az FHB Jelzálogbank részvényei a BÉT prémium kategóriájában forognak, az elmúlt egy évben a legmagasabb ár 738 forint, a legalacsonyabb 385 forint volt. A bankpapír csütörtöki záróára 530 forint volt.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!