PM: átláthatóbbá válnak a bankszámlák költségei

Gazdaság, 2018.07.13

A bankoknak egységes díjjegyzéket kell készíteniük a lakossági pénzforgalmi számlatermékeikről, ezeket a kondíciós listákat pedig fel kell tölteniük egy összehasonlító adatbázisba jövő év közepétől - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel pénteken, hozzátéve, hogy a tárca társadalmi egyeztetésre bocsátotta az erről szóló kormányrendelet tervezetét.

A közlemény kitér arra: az egységes kondíciós listáknak köszönhetően a lakossági ügyfelek számára átláthatóbbá és könnyebben összehasonlíthatóvá válik a hitelintézetek bankszámla kínálata.

A tervezet szerint az adatokat a bankoknak egy központi pénzügyi felügyeleti adatbázisba is fel kell majd tölteniük. Így az ügyfél a számára fontos díjtétel (például a külföldi átutalás vagy a bankkártya díja) alapján azonnal össze tudja hasonlítani az ajánlatokat.

Rámutatnak: az átláthatóságot segíti az is, hogy a bankoknak évente díjösszesítőt kell majd küldeniük az ügyfeleknek minden, a bankszámlájuk alapján igénybe vett pénzügyi szolgáltatásról. A banki költségek pontos ismeretében az ügyfelek megalapozottan tudnak majd dönteni arról, hogy továbbra is igénybe veszik az adott pénzügyi szolgáltatást, vagy esetleg szolgáltatót váltanak. Ebben az esetben választhatják az egyszerűsített bankváltást is - jelezte a tárca.

A PM várakozásai szerint a könnyebb összehasonlítás, a számlatermékek jobb átláthatósága a bankokat erősebb versenyre ösztönözni majd.

A számladíjak összehasonlítását biztosító rendelet az uniós fizetésiszámla-irányelv része, a társadalmi egyeztetés és a kormány döntése után várhatóan 2019. július 31-én lép hatályba - olvasható a PM közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!