PM-helyettes államtitkár: a minimálbér a garantált bérminimum emelésének hatására nőnek a bérek

Gazdaság, 2018.06.22

Magyarországon a versenyszférában a minimálbér és a szakmunkás garantált bérminimum emelésének következtében nőnek a keresetek, a közszférában pedig az életpálya modellek miatt - mondta Simon Attila, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal által csütörtökön közölt kereseti adatokra reagálva.

A KSH csütörtöki közlése szerint áprilisban a bruttó átlagkereset 340 600 forint volt, 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év negyedik hónapjában a keresetek emelkedése ismét gyorsult a februári 11,9 és a márciusi 11,3 százalékos növekedés után. Az év első négy hónapjában 12,4 százalékkal emelkedtek a keresetek a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy 2017. január 1-jével a minimálbér 12, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal emelkedett. Ugyanezekben a bérkategóriában idén 8, illetve 12 százalékos volt a növekedés.

Mint mondta: "hónapok óta egyre többen térnek haza külföldről, mert híre megy, hogy érdemes hazajönni Magyarországra, érdemes itt munkát vállalni".

A magyar átlagbérek euróban számolva nem állnak jól, a visegrádi országok (V4) sorában Magyarország a negyedik helyen áll, a vásárlóerő-paritást tekintve azonban az ország már a második - tette hozzá a helyettes államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!