PM: több mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon

Gazdaság, 2018.07.20

Óriási eredmény, hogy több mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira pénteken.

Hozzátette: 2012-2018 között 51 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek, és a reálbérek - 2012-2017 között - is kimagasló ütemben, mintegy 32 százalékkal nőttek. A jövő évi költségvetésben az eddigi adókedvezmények megmaradnak, a legjelentősebbnek nevezte, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet. Ez 130 milliárd forint megtakarítást jelent a vállalkozásoknak, és a béremelésre is komoly fedezetet teremt - húzta alá.

A tárca MTI-nek küldött közleményében kiemeli: a folyamatos emelkedéshez a kormányzat közszférában végrehajtott béremelései, továbbá a versenyszféra növekvő munkaerő-kereslete és a hatéves bérmegállapodás járultak hozzá. A bérnövekedés folytatódását a 2019-es költségvetés is támogatja, hiszen a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet, ami a vállalkozásoknak további béremelésekre adhat mozgásteret. A közszférában is folytatódnak a bérfejlesztések, 2019-től tovább nő a katonák és a rendvédelmi dolgozók, valamint az egészségügyi szakdolgozók fizetése, az önkormányzati köztisztviselők és a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bérrendezését is tervezik, a költségvetés pedig fedezetet nyújt valamennyi, a korábbi években már megvalósult béremelési intézkedés továbbviteléhez is - írták.

A PM közölte: a nemzeti kormány célja változatlanul a teljes foglalkoztatás elérése és az, hogy a gazdasági növekedés eredményét a munkavállalók is egyre inkább érezzék. A növekvő bérek és a munkából élők számának dinamikus növekedése emellett a magyar gazdaság fellendülését is érdemben támogatja, párhuzamosan a költségvetés egyensúlyának megőrzésével.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!