Rontotta a második negyedéves gazdasági növekedés éves ütemét az Eurostat

Gazdaság, 2018.09.07

Rontotta a második negyedéves gazdasági növekedés éves ütemét az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) pénteken kiadott harmadik, utolsó becslésében.

Eszerint az euróövezetben és az Európai Unióban szezonális kiigazítással számolva éves összehasonlításban egyaránt 2,1 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) április-júniusban, mindkét országcsoport esetében 0,1 százalékponttal mérsékelte az ütemet az Eurostat a három hete közölt második becsléshez képest. Elemzők változatlan adatra, 2,2 százalékra számítottak.

Az első negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított GDP 0,4 százalékkal nőtt a június 30-án véget ért három hónapban úgy a 19 tagú euróövezetben, mint a 28 országot számláló unióban. Ez az adat nem változott a második becsléshez képest, és összhangban áll az elemzői várakozásokkal.

Az első negyedévben mindkét országcsoportban ugyancsak 0,4 százalékkal bővült a gazdaság az előző év utolsó negyedéhez képest, míg éves összevetésben az euróövezetben 2,4 százalékkal, az unióban pedig 2,3 százalékkal nőtt a GDP, lassult tehát az éves összevetésű ütem a második negyedévben.

A második negyedévben a legnagyobb éves GDP-növekedést Málta érte el az Eurostat kimutatása szerint, szezonális kiigazítással számolva 5,7 százalékosat. Lengyelország a második ebben a rangsorban, 5,0 százalékkal, Magyarország pedig a harmadik, 4,6 százalékkal. A leggyengébb ütemet, 0,6 százalékot Dánia érte el, majd Olaszország (1,2 százalék) és Nagy-Britannia (1,3 százalék) következik.

Negyedéves összevetésben ugyancsak Málta szerepelt a legjobban, 1,9 százalékos növekedéssel, majd Észtország és Románia következik, egyaránt 1,4 százalékkal. A legkisebb növekedést, 0,2 százalékot Dánia, Görögország, Franciaország és Olaszország könyvelhette el. Magyarország 1,0 százalékkal a hatodik helyezett, holtversenyben Lengyelországgal és Svédországgal.

Az Eurostat összehasonlításul közölte az amerikai adatokat is. Eszerint az Egyesült Államok gazdasága a második negyedévben éves összevetésben 2,9 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 1,0 százalékkal nőtt, a január-márciusban mért 2,6, illetve 0,5 százalék után, azaz gyorsult a növekedés üteme.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!