Szijjártó: 413 munkahelyet teremt a Lidl új logisztikai központja Magyarországon

Gazdaság, 2022.01.28

A német áruházlánc, a Lidl 36 milliárd forintos projekt keretében nyitott új logisztikai központot Ecseren, a Budapesten és környékén lévő áruházai kiszolgálására. Az új központhoz az állam 1,2 milliárd forintos támogatást nyújtott, ezzel hozzájárulva 413 új munkahely létrehozásához - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ecseren.

A Lidl új logisztikai központja 413 munkahelyet teremt Magyarországon A tárca közleménye szerint beszédében a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány jelentősen lelassította a beruházások ütemét világszerte, globálisan 42 százalékkal estek vissza a közvetlen tőkebefektetések és számos fejlesztési döntést elhalasztottak.

Hozzátette: eközben a magyar beruházásösztönzési rendszer komoly sikereket tudott felmutatni, ugyanis Magyarországon a körülmények ellenére is rekordot döntött tavaly a beruházások értéke 1886 milliárd forinttal.

Kiemelte, mindez közelebb viszi Magyarországot a teljes foglalkoztatottság eléréséhez, amit jól mutat, hogy a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most.

"Magyarország akkor lehet erős, ha erős a gazdaság, ehhez pedig beruházásokra van szükség. Minél több beruházás és munkahely jön létre, annál több esélyünk van arra, hogy győztesként kerüljünk ki ebből a nehéz időszakból" - szögezte le.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a német cégek jelentik a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, és a két ország közötti kereskedelmi forgalom csúcsot döntött 2021-ben.

"A magyar-német gazdasági együttműködés sikertörténet, amelynek fontos új fejezetét írjuk" - fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy a Lidl a legnagyobb diszkont élelmiszerkereskedelmi vállalat egész Európában, így a beruházásnak abban is nagy szerepe van, hogy a magyar termelők árui eljussanak a külföldi piacokra.

A Lidl 2004-ben nyitotta meg Magyarországon az első üzleteit. Mára csaknem kétszáz áruházzal és négy logisztikai központtal van jelen az országban.
(MTI)

Címkék

Lidl Ecser Logisztikai központ

Galériánk

A Lidl új logisztikai központja 413 munkahelyet teremt Magyarországon A Lidl új logisztikai központja 413 munkahelyet teremt Magyarországon A Lidl új logisztikai központja 413 munkahelyet teremt Magyarországon A Lidl új logisztikai központja 413 munkahelyet teremt Magyarországon
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!