Szijjártó: vonzó befektetési célponttá kell fejleszteni a vidéket

Gazdaság, 2018.03.20

Magyarország a biztonságnak és a kedvező beruházási feltételeknek köszönhetően nemzetközi viszonylatban is a legkedveltebb befektetési célpontok egyike, de az újabb beruházások érdekében tovább kell erősíteni a magyar vidéket - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették a Ravaber cég beruházását.

A tárcavezető ismertette, hogy a belga Ravago csoport és a török Besler Tekstil cég együttműködéséből létrejött Ravaber 6,4 milliárd forint értékű, 90 munkahelyet teremtő beruházását a kormány 1,24 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti.

Az Alsózsolcán felépülő gyár évente 36 ezer tonna szigetelőanyagot állít majd elő, a termékek kétharmadát a környező országokban fogják értékesíteni, így tovább gyarapodhat a tavaly rekordot döntő, 100 milliárd eurót meghaladó magyar kivitel - tette hozzá Szijjártó Péter.

A miniszter rámutatott: a beruházók számára a munkaerő a legfontosabb kérdések egyike, a borsodi régió pedig annak ellenére is rendelkezik még munkaerő-tartalékkal, hogy 2010 óta a harmadára csökkent a térségben munkanélküliség. A török-belga befektetői csoport beruházását kiemelkedően fontosnak ítélte, arra utalva, hogy Törökország hamarosan bekerülhet a világ 10 legnagyobb gazdasága közé, ezért a miniszter a kapcsolatok erősítését szorgalmazta. Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) üdvözölte, hogy az elmúlt években egymást érték a beruházások a régióban. A befektetések a kiszámítható politikai és gazdasági környezet, valamint a munkavállalók teljesítményének közös eredménye - emelte ki. A képviselő szerint a kormány felismerte, hogy a termelő ágazatok és a 2010 óta létrejött 750 ezer új munkahely jelentős része képzett munkaerőt igényel. Tomas Keisers, a Ravago üzletágvezetője hangsúlyozta, hogy a szigetelőanyag-gyártás ígéretes jövő előtt áll, mivel az energiatakarékosság világszerte egyre fontosabb szempont. Terveik szerint az új üzem egyszerre járul hozzá a térség fejlődéséhez és a vállalat európai terjeszkedéséhez - fogalmazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!