Társadalmilag hasznos vállalkozások felé nyitott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

Gazdaság, 2020.05.19

Társadalmilag hasznos vállalkozások felé nyitott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Európai Unió és az magyar állam társfinanszírozásában megvalósuló Interreg Central Europe Program Social(i)Markers projektben való részvételével - hangsúlyozta Harsányi Mónika, a BKIK Projektmenedzsment Iroda irodavezetője kedden online sajtótájékoztatón.

Elmondta, a hét ország részvételével zajló, hároméves program 2020 júliusában zárul, összköltsége 3,6 millió euró, ebből a BKIK költségvetése 140 ezer euró.

Kiemelte, a programban hét ország - Ausztria, Olaszország, Magyarország, Lengyelország, Németország, Szlovákia, Szlovénia - vesz részt, az elmúlt 9 hónapban a társadalmi innovációs kezdeményezéseket tesztelték helyi szinten.

Kitért arra, hogy a projektben a hét ország létrehozza a közép-európai társadalmi innovációs hálózatot, amelynek tagjai társadalmilag hasznos ötleteket valósítanak meg.

A magyar projekt a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását támogató 15 szervezet társadalmi innovációs tevékenységének megerősítésére fókuszált. A szakemberek által kidolgozott módszertan alapján a szervezetek képessé váltak arra, hogy kidolgozzák a foglalkoztatás-fókuszú társadalmi hatásmérési rendszerüket, és azt a mindennapi működésük során is alkalmazzák - tette hozzá Harsányi Mónika.

A BKIK a Social(i)Markers projekten keresztül a fiatal korosztály felé is nyitott, 2019 szeptemberében nekik tartották meg a PIACTÉR Hackathon egész napos rendezvényt, ahol szakértő segítségével a jövő társadalmi vállalkozói, a hallgatók, szakképzésben részt vevő diákok kidolgozhatták és bemutathatták ötleteiket, projektjeiket - mondta a BKIK Projektmenedzsment Iroda irodavezetője.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!