Tizedik alkalommal nyílt meg az Inno Lignum erdészeti és faipari szakvásár Sopronban

Gazdaság, 2018.09.13

Tizedik alkalommal nyílt meg csütörtökön az Inno Lignum erdészeti és faipari szakkiállítás és vásár a soproni Novomatic Arénában, ahol szombat délutánig négyezer négyzetméteren több mint hatvan kiállító mutatja be a szakma újdonságait.

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) Sopron polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a seregszemle nem csak a szakmabelieket juttatja új információkhoz, hanem a Soproni Egyetem oktatói és hallgatói is be tudják építeni az ott látottakat a gyakorlati oktatásba.

Náhlik András, a Soproni Egyetem rektora arról beszélt, hogy a szakvásár mellett konferenciákat is tartanak, ahol egyebek mellett a faipar digitalizálása, a ragasztóanyagok és a szabványosítás témaköreit járják körbe a természetközeli erdőgazdálkodás jegyében.

A négyezer négyzetméteren erdészeti és faipari kis és nagyipari gépeket, szerszámokat mutatnak be, köztük egy olyan bozót és cserjeirtó és aprító gépet, amelyet az erdészeti és faipari területeken túl az építőiparban is hasznosítani lehet. Nemes Norbert, a Nemes Bau Plusz Kft. ügyvezetője a 24 tonnás gépről elmondta, hogy Magyarországon ez az egyetlen ilyen jellegű nagyipari gép, amelyet terület előkészítéséhez használnak.

A kiállításon a fafelhasználást demonstrálva készházakkal, tetőszerkezetekkel, parkettákkal, szaunákkal és lépcsőkkel ismertetik meg a közönséget a kiállítók, az energetika és tüzeléstechnika témakörben a biotüzelést, fa és pellet tüzelésű kályhákat és kazánokat mutatnak be, míg a szabadidő témakörben egyebek mellett a vadászattal és a vadgasztronómiával kerülhetnek közelebb a látogatók.

Száz négyzetméteren az állami erdőgazdaságok is bemutatkoznak, amelyek az erdőt és a természetet mutatják be a gyermekeknek játékos formában, de lesz faesztergályos bemutató és veterán motorfűrész kiállítás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!