Több mint 10 százalékkal nőtt a FTSE-100-as vállalatok vezetőinek keresete

Gazdaság, 2018.08.15

Több mint 10 százalékkal nőtt a Londoni Értéktőzsde FTSE-100-as irányadó indexét alkotó száz legnagyobb vállalat vezetőinek keresete 2017-ben.

A brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége, a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) és a High Pay Centre független elemzőközpont szerdán ismertetett adatai szerint a legnagyobb piaci tőkeértékű brit tőzsdei cégek vezetői évi medián 3,93 millió fontért dolgoztak tavaly. Ez 11 százalékos növekedés a 2016-ban mért 3,45 millió font medián értékhez képest.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók fizetése mindeközben csak 2 százalékkal emelkedett tavaly.

A különbség továbbra is jelentős a vezetői és a munkavállalói keresetek között - mutatott rá a CIPD. A cégvezetők keresete - az alapbér, a bónuszok és az egyéb juttatások együttvéve - száznegyvenötszöröse egy átlagos munkavállalóénak, vagyis az utóbbinak fizetett minden 1 fonthoz képest a vezető 145-öt kap. 2016-ban még 128:1 volt az arány.

Egy évi medián 23 474 fontért foglalkoztatott brit munkavállalónak 167 évbe telne megkeresni a vezetők évi medián pénzét - mutattak rá. Tavalyelőtt még 153 év volt ez az érték.

A tanulmány rávilágít arra is, hogy a FTSE-100-as indexet alkotó száz legnagyobb vállalat vezetőinek csak hét százaléka nő. A vezetői fizetéseknek viszont csak 3,5 százalékát tette ki az ő keresetük.

A legjobban kereső cégvezető Jeff Fairburn volt 2017-ben. A Persimmon építőipari konglomerátum elnök-vezérigazgatója 47,1 millió fontot vihetett haza. Ez huszonkétszerese az egy évvel azelőtti keresetének. Az övénél is nagyobb, negyvenháromszoros mértékben nőtt a második helyen szereplő Simon Pekham keresete. A Melrose Industries elnök-vezérigazgatója 42,8 millió fontot kapott.

E két kiemelkedően magas kereset azt jelenti, hogy a medián érték helyett az átlagot nézve a FTSE-100-as indexet alkotó száz legnagyobb vállalat vezetőinek fizetése 23 százalékkal 5,66 millió fontra nőtt 2017-ben. Az azt megelőző évben átlagosan 4,5 millió fontot kerestek, ami 17 százalékkal maradt el a 2015-ös 5,4 millió fonttól.

A GMB szakszervezeti szövetség szégyennek és sokkolónak nevezte a szerdán ismertetett adatokat. "Olyan országban élünk, ahol a céges nagymenők négyszázszorosát keresik a keményen dolgozó és elhívatott ápolóknak, akik a számunkra legkedvesebbekről gondoskodnak. Több százszorosát azoknak, akik tisztán tartják az utcákat vagy a mentősöknek, akik életeket mentenek" - idézte a BBC Tim Roache főtitkárt.

A szakszervezetek szeretnék elérni a kormánynál, hogy biztosítson számukra beleszólási lehetőséget a vezetői fizetésekről szóló döntésekbe.

Az utóbbi időben több nagyvállalat, többek közt a Royal Mail és a WPP reklámügynökség részvényesei kifogásolták a túl magas vezetői fizetéseket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!