Több mint 10 milliárd forintból fejleszti hálózatát az MVM Net Zrt.

Gazdaság, 2017.06.21

Országszerte 10,73 milliárd forintból megvalósuló, optikai alapú hálózatfejlesztést valósít meg az MVM Net Távközlési Szolgáltató Zrt., hogy a Szupergyors Internet Program (SZIP) keretében a szélessávú lefedettséggel nem rendelkező régiók is legalább 30Mbit/s sebességű internet-hozzáféréshez jussanak - közölte Bakos Róbert műszaki igazgató szerdán Budapesten, a társaság sajtótájékoztatóján.

Tájékoztatása szerint a 2018 augusztusában záruló projekthez csaknem 8 milliárd forint vissza nem térítendő uniós forrást használnak föl. Az igazgató többek között a vállalkozások versenyképességének javulását és az elektronikus közigazgatás terjedését várja a beruházástól.Gazdaság-internet

A sajtótájékoztatón Vigné Szalontai Katalin projektvezető közölte, hogy az MVM Net Zrt. 13 járásban nyert megbízást NGA (Next Generation Access - új generációs szélessávú hozzáférés) hálózatfejlesztésre, a beruházások átlagosan 70 százalékos támogatási intenzitással valósulnak meg.

Elmondta: a beruházás körülbelül 300 települést érint, több mint 60 ezer lakossági, közel 3 ezer üzleti és 500 közintézményi igényt elégít ki. A fejlesztendő területek szórtan helyezkednek el, a társszolgáltatók infrastruktúrájára nem lehet mindenhol számítani, ezért saját építkezésekre is szükség lesz - tette hozzá.

Közölte azt is, hogy a nyomvonaltervek 99 százalékban elkészültek és hamarosan készülhetnek a kiviteli tervek, ez 3-4 hónapot vesz igénybe, a kivitelezés pedig várhatóan a 3. negyedév végén elkezdődhet. Hozzátette, hogy a jövő nyári céldátum előtt elkészülő hálózatokat korábban is átadhatják, a lakossági igényeket az MVM Net Zrt. részben saját maga, részben partnerek bevonásával látja el.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a beruházáshoz várhatóan további források bevonására lesz szükség a költségek növekedése miatt, hiszen például az oszlophasználati költségek csaknem a duplájára emelkedtek a projekt kezdete óta.

Hozzátette, hogy a projekt elszámolhatóságának érdekében járási alapú szerződéseket fognak kötni, a kivitelezési tendereket hamarosan meghirdetik, a megépülő technológia a minimálisan előírt sávszélességnél lényegesen többre is képes lesz, így - a felmerülő igényeknek megfelelően - ezt is biztosítani tudják.

A társaság műszaki igazgatója az ügyfélkör bővülése kapcsán megjegyezte, hogy a projektnek köszönhetően egyazon hálózati síkon lehet ellátni a közintézményeket és a lakosságot, ezzel kiszűrhetőek a fölösleges párhuzamosságok, az MVM Net Zrt. pedig a lakossági ügyfelek kiszolgálását is feladatának tekinti.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!