Több mint ötéves mélyponton volt a görögországi munkanélküliség májusban

Gazdaság, 2017.08.10

Májusban több mint ötéves mélypontra, 21,7 százalékra süllyedt a görögországi munkanélküliség.

A görög statisztikai hivatal csütörtöki közlése szerint az előző havi 21,8 százalékról 21,7 százalékra mérséklődött a munkanélküliség Görögországban az év ötödik hónapjában. Ez a legalacsonyabb ráta 2012 januárja óta.

A munkanélküliek száma havi szinten 0,5 százalékkal csökkenve, 1,04 millió volt, míg a foglalkoztatottak száma 0,1 százalékkal emelkedett, 3,74 millió volt Görögországban.

A javulás ellenére a görög munkanélküliségi ráta még mindig több mint a duplája az euróövezeti átlagnak.

Az előző év azonos hónapjában 23,6 százalékon állt a görögországi munkanélküliség, a rekordszintet pedig 2013 júliusában érte el, amikor 27,9 százalék volt.

A munkanélküliség leginkább a fiatal korosztályt sújtja: a 15-24 éves korcsoportban rendkívül magas, 44,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta, a tavalyi év azonos hónapjához képest azonban 5,3 százalékpontos javulás történt májusban.

Ezzel szemben az 55-64 éves korcsoportban a munkanélküliség éves szinten 1,3 százalékponttal tovább emelkedett, és 19,8 százalékot ért el az év ötödik hónapjában.

Az Európai Bizottság előrejelzései szerint a görög gazdaság idén 2,1 százalékkal fog bővülni, a költségvetési hiány pedig 1,2 százalék körül várható, azonban az országban továbbra is rendkívül magas a munkanélküliség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!