Tőkét emel a Konzum PE Magántőkealap a Konzum Nyrt.-ben

Gazdaság, 2018.05.09

A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének megemeléséről döntött, a zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le - tette közzé a Konzum szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A közlemény ismerteti: az nyrt. és a magántőkealap között május 8-án létrejött apportszerződés alapján 1 507 734 darab, 25 forint névértékű törzsrészvényt hoznak zárt körben forgalomba, amelyeket az alap jegyez le.

A forgalomba hozatal alapja az alap által a társaság rendelkezésére bocsátott több mint 4,523 milliárd forintnyi nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás, amely a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben elhatározott alaptőke-emelés forrásait, valamint a tranzakcióhoz szükséges szakértői, illetve egyéb költségek fedezetét foglalja magában.

A tranzakció illeszkedik a tavaly decemberben, a BÉT honlapján közzétett tranzakciósorozatba, a csekély mértékű nagyságrendi eltérés a felek közötti elszámolási viszonyból fakad - írja közleményében a társaság.

A Konzum korábban közölte: 2017. december 12-én több lépcsőben megvalósuló tőkeemelésről döntött az igazgatóság, a tranzakciók révén a társaság saját tőkéje a várakozások szerint 30 milliárd forinttal emelkedik.

A Konzum Nyrt. ugyancsak tavaly decemberben jelentette be, hogy 8,2 milliárd forintos tőkeemeléssel 24,85 százalékos tulajdont szerezne a CIG Pannóniában, illetve annak 100 százalékos tulajdonú leányvállalatában. A tőkeemelés május 31-i lezárásával egyidejűleg a CIG Pannónia 5,04 százalékos tulajdont biztosító részvénycsomagot vásárol a Konzum Nyrt.-ben.

A Konzum részvényeivel a BÉT prémium kategóriában kereskednek, 25 forint névértékű részvények keddi záróára 3240 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3789 forint, a legalacsonyabb pedig 200 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!