Továbbra is magas a biztosítók szavatolótőke-feltöltöttsége

Gazdaság, 2017.12.11

A biztosítóintézetek szerződésállománya szeptember végén megközelítette a 13,317 milliót, éves szinten 3,8 százalékkal emelkedett, a harmadik negyedévi 225,3 milliárd forintos díjbevétel pedig több mint 7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A szektor szavatolótőke-feltöltöttségi szintje egy év alatt több mint 8 százalékponttal bővült, továbbra is magas - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétett adatokból.     

A jegybank elemzése szerint a szerződésállomány éves szinten 3,8 százalékos növekedése több mint 480 ezer új szerződést jelent, döntően a nem élet üzletági szerződésszám 4,5 százalékos emelkedésének eredményeként. Az előző negyedévhez viszonyítva az élet szerződésállomány lényegében stagnált (0,3 százalékkal csökkent), a nem élet szerződések esetén kis mértékű, 1 százalékot meghaladó növekedés következett be a harmadik negyedévben.

A szektor harmadik negyedéves díjbevétele 225,3 milliárd forint volt, amely több, mint 7 százalékkal haladja meg az előző év ugyanazon időszakáét, az életági díjak 7,3 százalékos, valamint a nem élet ági díjak ennél mérsékeltebb, 6,8 százalékos növekedésének hatására.

Az előző negyedévihez viszonyítva a harmadik negyedévben 2,5 százalékkal visszaesett a díjbevétel, aminek hátterében az élet üzletágban tapasztalható 6,2 százalékos díjbevétel-csökkenés, valamint a nem élet ág 1,3 százalékos díjbevétel-növekedése áll. A harmadik negyedévi díjbevétel 49 százaléka az élet üzletágból, 51 százaléka a nem élet üzletágból származott.

A 2016-tól hatályba lépett Szolvencia II szabályozórendszer a biztosítók tőkekövetelményét is új alapokra helyezte: kockázatalapú, az egyes kockázatokat külön-külön figyelembe vevő, a biztosító kockázati profilját jobban tükröző szavatolótőkeszükséglet-számítás lépett életbe a korábbi szabályozói szemléletű helyett. A szektor új kockázatalapú tőkekövetelmény szerint jelentett, az egyedi adatokból összesítve számított szavatolótőke-feltöltöttségi szintje a korábbi időszakokhoz hasonlóan továbbra is stabil képet mutat.

A szavatolótőke-megfelelés a harmadik negyedévben 223,4 százalék volt, ami az előző negyedévhez képest közel 1 százalékpontos csökkenést, a tavalyi harmadik negyedévi értékhez képest pedig jelentős, 8,1 százalékpontos növekedést jelez, és jóval meghaladja mind a jogszabályban előírt 100 százalékos, mind pedig az MNB ajánlás alapján prudenciálisan elvárt, a volatilitási tőkepufferrel megnövelt 150 százalékos követelményt.

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a szavatolótőke-szükséglet alapján számított szavatolótőke-megfelelés a biztosítók közel 70 százaléka esetében (17 biztosító a 25 felügyelt intézményből) 200 százalék feletti értéket jelez. A jegybank elemzése szerint az előző év azonos időszakához viszonyított tőkefeltöltöttség emelkedésének oka a figyelembe vehető szavatoló tőkének a szavatolótőke-szükséglet növekedését meghaladó bővülése.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!