Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Gazdaság, 2018.05.17

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön. A mutatókat lefelé húzták az emelkedő államkötvényhozamok, a Cisco Systems csalódást keltő előrejelzése és az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások vontatott haladása.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,06 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,14 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,29 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A Cisco Systems, a világ egyik vezető IT-megoldásokat és -berendezéseket gyártó nagyvállalatának árfolyama 4,6 százalékos mínuszban állt a kereskedés első néhány perce után, miután a vártnál nagyobb bevételt és profitot ért el 2018-as pénzügyi évének április 28-án véget ért harmadik negyedében, ám a jelenlegi negyedévi előrejelzéséből az derült ki, hogy még mindig várat magára az üzleti modell fordulatának teljes végrehajtása, azaz a szoftverekre fókuszáló üzleti tevékenységre való átállás.

A tízéves amerikai államkötvények hozama - a globális hitelköltségek egyik meghatározó eleme - 3,1 százalékra nőtt, mivel az emelkedő olajárak az infláció gyorsulását vetítik előre.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb egyik nyersolajkeverék, az észak-tengeri Brent hordónkénti ára napközben, 2014 novembere óta először, átlépte a 80 dollárt azokra az aggodalmakra, hogy az újra életbe lépő amerikai szankciók miatt jelentősen csökkenhet Irán olajexportja.

Délután fél négykor a legközelebbi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,47 százalékos nyereségben, 79,66 dolláron, míg a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) 0,45 százalékos pluszban, 71,81 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,14 százalékkal, 1289,70 dollárra esett.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken nyereséges volt a kereskedés a New York-i nyitás idején. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,37 százalékos, a párizsi CAC-40 0,55 százalékos, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,60 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1807 dollárt adtak, 0,02 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,31 százalékkal drágult a dollár, 110,73 jenen forgott.

Szerdán nyereségben zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones 0,25 százalékkal, 24 768,93 pontra, az S&P 500-as mutató 0,41 százalékkal, 2722,46 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,63 százalékkal, 7398,30 pontra emelkedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!