Tőzsde - Csökkentek az indexek New Yorkban

Gazdaság, 2018.05.23

Csökkentek az irányadó indexek a New York-i tőzsdén szerdán, miközben a befektetők már a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának legutóbbi üléséről készült jegyzőkönyvét várták, hogy jobban meg tudják ítélni egy júniusi kamatemelés esélyeit.

A befektetők aggódnak az amerikai-kínai kereskedelmi viták miatt, mert Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt írta, hogy a tárgyalásokon még nem érték el az általa kitűzött célokat.

A Target kiskereskedelmi üzletlánc is lefelé húzta az indexeket, mert a csalódást keltő gyorsjelentése miatt közel 6 százalékkal esett az árfolyama. A General Electric ipari konglomerátum majdnem 7 százalékot veszített piaci tőkeértékéből, mert John Flannery vezérigazgató közölte, hogy nem számít a nyereség növekedésére az erőmű-üzletágban.

Közép-európai idő szerint este nyolc óra előtt pár perccel, nagyjából két órával a zárás előtt a Dow Jones ipari átlag 0,41 százalékos, a tőzsdén jegyzett legnagyobb amerikai részvénytársaságok Standard & Poor's 500-as mutatója 0,29 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,07 százalékos mínuszban állt.

Egy euróért 1,1679 dollárt adtak, 0,86 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A japán jenhez képest 0,53 százalékkal gyengült a dollár, 110,31 jenen forgott. A hat főbb devizával szemben kalkulált dollárindex 0,63 százalékkal, 94,10 pontra nőtt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi, júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónkénti ára 0,29 százalékos veszteségben, 79,34 dolláron állt, míg a WTI 0,80 százalékos mínuszban, 71,62 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,11 százalékkal, 1290,60 dollárra esett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!