Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Gazdaság, 2018.06.13

Enyhe nyereségben indították a kereskedést a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán, néhány órával az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatdöntésének bejelentése előtt.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,06 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,04 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,11 százalékos pluszban állt az első pár perc után.

A Fed nyíltpiaci bizottsága a várakozások szerint ismét kamatemelést hajt végre szerdán befejeződő kétnapos tanácskozásán, idén immár másodjára, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindítása óta pedig hetedik alkalommal.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is nyereséges a kereskedés. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,31 százalékos, a frankfurti DAX-30 index szintén 0,31 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,21 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1777 dollárt adtak, 0,29 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest viszont 0,09 százalékkal erősödött a dollár, 110,47 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi, augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,25 százalékos veszteségben, 75,69 dolláron, míg a júliusi szállítású WTI 0,54 százalékos mínuszban, 66,00 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára augusztusi szállításra 0,07 százalékkal, 1300,30 dollárra kúszott fel.

Kedden vegyesen zártak a New York-i indexek. A Dow Jones 0,01 százalékkal, 25 320,73 pontra csökkent, míg az S&P 500-as mutató 0,17 százalékkal, 2786,85 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,57 százalékkal, 7703,79 pontra emelkedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!