Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Gazdaság, 2018.08.03

Enyhe emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,14 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,10 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,20 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A piaci hangulatot azonban továbbra is rontja a kereskedelmi feszültségek éleződése. A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken közölte, hogy 60 milliárd dollár értékű amerikai árucikkre vetnek ki 5-től 25 százalékig terjedő pótvámot, ha az Egyesült Államok valóra váltja fenyegetését, miszerint további 200 milliárd dollár értékű kínai terméket 25 százalékos védővámmal sújt.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken nyereséges volt a kereskedés péntek délután. Fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,75 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,48 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,11 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1578 dollárt adtak, 0,03 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest viszont 0,19 százalékkal gyengült a dollár, 111,44 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog. A legközelebbi, októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,22 százalékos nyereségben, 73,61 dolláron, míg a szeptemberi szállítású WTI 0,10 százalékos mínuszban, 68,89 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,30 százalékkal, 1223,70 dollárra nőtt.

Csütörtökön vegyesen zártak a New York-i indexek. A Dow Jones 0,03 százalékkal, 25 326163 pontra csökkent, míg az S&P 500-as mutató 0,49 százalékkal, 2827,22 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,24 százalékkal, 7802,69 pontra emelkedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!