Tőzsde - Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai indexek

Gazdaság, 2018.07.18

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, a befektetők főleg a vállalati gyorsjelentésekre összpontosították figyelmüket.

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,65 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,82 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,46 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,54 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,60 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,79 százalékkal emelkedett.

A nap nyerteseként a technológiai vállalatok teljesítményét tükröző alindex 2,45 százalékkal ugrott meg.

Az Ericsson svéd távközlési óriás 8,52 százalékkal drágult, miután a második negyedévi gyorsjelentésében az elemzők által várt működési veszteség helyett 200 millió svéd koronás nyereségről számolt be.

A Swedish Orphan Biovitrum svéd biogyógyszerészeti vállalat árfolyama 13,89 százalékkal emelkedett, miután üzemi eredményének 94 százalékos növekedéséről adott számot gyorsjelentésében.

A gyorsjelentések mellett a piaci hangulatot meghatározta az amerikai optimizmus. A jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke, Jerome Powell kedden bizakodóan beszélt a gazdasági kilátásokról a szenátus bankügyi bizottságában. Igyekezett tompítani az esetleges kereskedelmi háború gazdasági hatásai miatti aggodalmakat, mondván, ha a Fehér Háznak sikerül alacsonyabb vámokat elfogadtatni a világgal, az kedvezően hat a gazdaságra. A Fed-elnök szerdán a képviselőházban tartja meg szokásos féléves beszámolóját a monetáris politikáról.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,26 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,14 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,07 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. A legközelebbi, szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,35 százalékos nyereségben, 72,41 dolláron, a WTI pedig 0,13 százalékos pluszban, 67,25 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára augusztusi szállításra 0,14 százalékkal, 1225,60 dollárra esett.

Egy euróért 1,1639 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,18 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!