Tőzsde - Erős zárás Európában

Gazdaság, 2018.04.10

Erős kezdés után mindvégig pozitív tartományban zajlott a kereskedés kedden a főbb európai tőzsdéken és záráskor is nagy nyereségben voltak.

A páneurópai Stoxx 600 index 0,75 százalék, az FTSE Eurofirst 300 index 0,86 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,79 százalék emelkedéssel fejezte be a keddi kereskedést.

A nem hivatalos záróadatok szerint Londonban 0,98 százalék nyereséggel végzett az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,13 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,86 százalékkal emelkedett. Madridban 0,18 százalék, Milánóban 0,50 százalék volt az indexemelkedés.

A befektetői hangulaton világszerte nagyot javított kedden az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség enyhülése a kínai elnöknek a gazdaság további megnyitását kiáltásába helyező beszédét követően.

A Boao Fórum Ázsiáért (BFA) gazdasági konferencián tartott beszédében Hszi Csin-ping államfő bejelentette, hogy a kínai gazdaság a nyitás új szakaszába lép, a kormánynak nem célja a kereskedelmi többlet növelése, és az import erősítésére törekszik.

A kereskedés legnagyobb nyertesei a nyersanyagipari ágazatból kerültek ki, amelynek mutatója több mint két százalékkal erősödött. Az Anglo American bányavállalat részvénye több mint négy százalékkal erősödött, a BHP Billiton, Arcelormittal, Rio Tinto és Glencore bányavállalatoké pedig két és fél százalékkal.

Az amerikai-kínai kereskedelmi háború veszélyének az elhárulása nagyot lendített az olajáron, ami két nap alatt így már öt százalékkal emelkedett. Az európai piacok zárásakor a Brent ára 2,93 százalékkal állt magasabban, hordónként 70,66 dolláron, a WTI ára pedig 2,92 százalékkal magasabban, 65,27 dolláron.

A devizaárfolyamok és az arany ára alig változtak. Az eurót 0,09 százalékkal jegyezték erősebben az európai kereskedési idő végén, 1,2330 dolláron, az arany ára pedig unciánként 1340,30 dolláron állt, 0,01 százalékos emelkedéssel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!