Tőzsde - Jelentős emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Gazdaság, 2020.05.18

Jelentős, négy-öt százalékos emelkedéssel zártak az indexek a vezető nyugat-európai tőzsdéken hétfőn, a befektetői bizalom egyre jobban erősödik, ahogy számos országban megkezdték a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások feloldását.

Londonban az FTSE-100 mutató 4,29 százalékos, a frankfurti DAX-index 5,67 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 5,16 százalékos pluszban zárt. Milánóban 3,26 százalékkal, Madridban pedig 4,70 százalékkal emelkedett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 4,06 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 4,02 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 5,10 százalékkal nőtt.

Az utóbbi közel nyolc hét legjobb napját tudhatják maguk mögött az európai részvények köszönhetően annak, hogy szinte minden országban folytatódott a járvány miatti korlátozások lazítása, ami lehetővé teszi, hogy egyre több vállalkozás és üzlet óvatosan újranyisson. Ezzel együtt növekszik az elégedetlenség az emberek körében, mert túl lassúnak tartják az ütemet, Németországban például a hétvégén nagy létszámban tüntettek a zárlat ellen.

A nap nyertese 8 százalékos emelkedéssel a bányaipar volt, de az autógyártók, az olaj- és gázipari vállalatok, az utazási és szabad idő eltöltési szolgáltatásokat nyújtó vállalatok - amelyek árfolyama tipikusan a világgazdaság helyzetének megítélésével együtt mozog - 6,5 és 7,9 százalék közötti mértékben ugrottak meg.

A kockázatvállalási hangulatot növelte, hogy a Moderna amerikai gyógyszergyártó közölte, ígéretes eredményeket hozott a Covid-19 betegség elleni kísérleti védőoltás a kezdeti teszteléseken.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 3,58 százalékos, az S&P 500-as index 3,21 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,43 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A kitermelés csökkentéséhez és a kereslet élénküléséhez fűzött remények egyhavi csúcsra repítették a Brent árát.

A legaktívabb, júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 8,86 százalékos pluszban, 35,38 dolláron, a WTI pedig 10,60 százalékos nyereségben, 32,65 dolláron forgott kora este, háromnegyed hat körül.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,43 százalékkal, 1733,47 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 1,14 százalékkal 1736,20 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0900 dollárt adtak, 0,78 százalékkal erősödött az euró.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!