Tőzsde - Nagy nyereséggel zártak az európai tőzsdék

Gazdaság, 2018.07.03

Pozitív kezdés után nagy nyereséggel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,79 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,78 százalékkal emelkedett zárásra, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,98 százalék erősödéssel zárt.

A nem hivatalos záróadatok szerint az európai kereskedési idő végén a londoni FTSE-100 index 0,52 százalék erősödést mutatott, Frankfurtban 0,86 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést a DAX index, Párizsban pedig 0,78 százalékkal zárt magasabban a CAC-40 index. Madridban 1,15 százalék, Milánóban 1,55 százalék volt a keddi indexemelkedés.

A befektetői aktivitásnak a német kormányválság elhárítása adott lökést kedden az európai tőzsdéken.

Miközben a piacok már jórészt felkészültek az amerikai-kínai kereskedelmi viszály elmélyülésének esetleges következményeire, a hangulatot beárnyékolja a megemelt importvámok kivetésének közelgő, pénteki határideje. Az Egyesült Államok 34 milliárd dollárnyi kínai importra vet ki megemelt vámtételt péntektől, amit Kína hasonló összegben viszonoz az amerikai importtermékekre.

Az olaj árának emelkedése, ami 2014 novembere óta első alkalommal vitte 75 dollár fölé az amerikai WTI nyersolajat, délutánra már megfordult, a Brent ára 0,54 százalékkal, a WTI ára pedig 1,46 százalékkal csökkent. A Brent ára az európai záráskor 76,88 dolláron, a WTI ára 72,86 dolláron állt hordónként. A WTI ára a múlt héten nyolc százalékkal, a Brent ára öt százalékkal emelkedett.

A dollár gyengült kissé, az arany ára pedig hét havi mélypontról felfelé korrigált. Az eurót 0,18 százalékkal jegyezték erősebben, 1,1660 dolláron, az arany ára 1,20 százalékkal, unciánként 1256,60 dollárra emelkedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!