Tőzsde - Veszteséges kezdés várható Európában

Gazdaság, 2020.04.01

Indexveszteségre lehet számítani szerdán az európai tőzsdék nyitásakor a vírusjárvány várható amerikai súlyosbodása miatt.

Donald Trump amerikai elnök a járványügyi kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján kedden bejelentette, hogy "nagyon fájdalmas két hét" vár az amerikaiakra.

Az amerikai tőzsdék 1-1,5 százalékos veszteséggel zártak kedden emiatt. Az ázsiai tőzsdék azonban a javuló kínai gazdasági aktivitásnak köszönhetően már vegyes eredménnyel indították el a szerdai globális kereskedési napot. Az európai nyitás előtt másfél órával a Tokió 4 százalék feletti, Hongkong és Szöul pedig 1,5 százalékos veszteségben járt, a sanghaji indexek viszont 0,5-1 százalék körüli nyereséget mutattak.

A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb európai piacokon, Londonban, Frankfurtban és Párizsban nagy, akár 3 százalékos indexcsökkenés is várható a szerdai kereskedés kezdetén.

Kedden az európai indexek széles ingadozások után nyereséggel zártak. A páneurópai Stoxx Europe 600 index 1,65 százalékkal, az FTSE EuroFirst 300 index 1,62 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,77 százalékkal emelkedett. Londonban 1,95 százalékkal erősebben zárt az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,22 százalék, a párizsi CAC-40 0,40 százalék nyereséget ért el. Milánóban 1,06 százalék indexnyereséggel fejezte be a keddi kereskedést a tőzsde, a madridi pedig 1,88 százalékossal.

A pozitív lendület részben annak volt köszönhető, hogy Európában már észlelhetőek a járványellenes korlátozások gazdasági következményeinek tompítására meghozott intézkedések hatásai. Részben pedig annak, hogy Kínában az ipari termelés és a gazdasági aktivitás váratlan mértékű fellendüléséről számoltak be a beszerzésimenedzser-indexek alakulása alapján. A kínai gazdasági aktivitás eszerint márciusban a piaci várakozásokkal ellentétben növekedésbe váltott.

A keddi kereskedés nyertesei az olaj- és gázipari ágazat, illetve az utazási és üdülési ágazat részvényei voltak. Az előbbi ágazat indexe több mint 6 százalékkal, az utóbbié több mint 5 százalékkal erősödött. A távközlési és banki ágazatok mutatói viszont kissé csökkentek. A Shell részvénye 7 százalékkal, a BP részvénye több mint 6, a Total részvénye több mint 5 százalékkal erősödött.

A koronavírus-járvány hírei alapján szabályos hullámvasutat jártak be az elmúlt hetekben-hónapokban az európai tőzsdei árfolyamok. Az euróövezeti gyűjtőindex, az EuroStoxx50 márciusi mélypontja óta már több mint 20 százalékkal emelkedett, a hónapot azonban 16 százalékos veszteséggel zárta. Az első negyedévben az index 23 százalékot veszített. Ennél nagyobb veszteséget legutóbb 2002 harmadik negyedévében szenvedett el az index, közel 30 százalékosat. A londoni és a frankfurti tőzsde 25 százalékos, a milánói 28 százalékos, a madridi pedig 30 százalékos indexveszteséggel fejezte be az első negyedévet.

A koronavírus-járvány gazdasági aktivitást lassító következményei miatt az olajár történetének legnagyobb havi csökkenésével zárta március hónapot kedden és az első negyedévben is a valaha regisztrált legnagyobb veszteséget szenvedte el. Hétfőn a Brent nyersolaj ára 22,76 dolláron is állt, 2002 novembere óta a legalacsonyabb szinten. A WTI hétfőn 20,09 dolláron érte el 2002 februárja óta legalacsonyabb árát.

Szerdán az olajár csökkent a keddi emelkedés után. A Brent az európai piaci nyitás előtt másfél órával a globális kereskedelemben hordónként 25,61 dolláron állt 2,81 százalékos csökkenéssel, a WTI ára pedig 1,03 százalékkal csökkent 20,27 dollárra.

Az eurót 1,1024 dolláron jegyzik, 0,05 százalékkal gyengébben. Az arany spot ára a keddi három százalékos esés után 0,62 százalékkal unciánként 1587,31 dollárra ment fel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!