TV műsor

Tőzsde - Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Gazdaság, 2017.12.07

Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 12 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 36 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 8 ponttal emelkedhet nyitásban.

A befektetők elsősorban az Egyesült Államokra figyelnek, várják az újabb részleteket az adók csökkentését célzó törvényjavaslatról, illetve a geopolitikai kockázatokat elemzik. Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és ide költözteti nagykövetségét Tel-Avivból. Az ENSZ és az Európai Unió aggodalmát fejezte ki, az arab és muzulmán országok pedig tiltakoztak. Ráadásul a hét végén leállhat az amerikai kormányzat tevékenysége, ha a kongresszus nem jut dűlőre a rövid távú finanszírozás kérdéséről.

Kevés piacbefolyásoló hatású adat várható csütörtökön. A német statisztikai hivatal reggel teszi közzé a német ipari termelés októberi alakulását tükröző adatokat, majd az uniós statisztikai hivatal az euróövezeti gazdaság harmadik negyedéves növekedésének végleges becslését hozza nyilvánosságra. Délután az amerikai munkaügyi minisztérium szokásos heti munkanélküliségi jelentése mozgathatja meg a piacokat.

Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéin vegyes volt a kereskedés a szerdán elszenvedett veszteségek után. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,15 százalékkal, 544,18 pontra, kéthavi mélypontjánál kissé magasabbra, emelkedett. A befektetőket inkább kivárásra késztették a réz és az olaj árának utóbbi napokban tapasztalt csökkenése, valamint az amerikai politikai bizonytalanságok.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,54 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,54 százalékos pluszban, míg a dél-koreai Kospi 0,50 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A vezető sanghaji index 0,91 százalékos veszteségben, a hongkongi Hang Seng pedig 0,12 százalékos pluszban állt a záráshoz közeledve.

A bitcoin árfolyama csütörtökön már a 14 ezer dollárt törte át a Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon, reggel nyolc óra körül 14 005 dolláron állt a jegyzés, ami a szerdai záráshoz képest 3,74 százalékos, az egy héttel korábbihoz képest pedig 42,36 százalékos emelkedés.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedett kora reggel. Bár az amerikai kereskedelmi olajtartalék a vártnál nagyobb mértékben csökkent a múlt héten, ennek hatását ellensúlyozta, hogy a benzinkészletek és a nyersolajkitermelés emelkedett.

A legközelebbi, februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,25 százalékos nyereségben, 61,37 dolláron, a januári szállítású WTI pedig 0,16 százalékos pluszban, 56,05 dolláron forgott kora reggel.

Szerdán London kivételével mínuszban zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,28 százalékkal, 7348,03 pontra emelkedett, míg a frankfurti DAX-index 0,38 százalékkal, 12 998,85 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,02 százalékkal, 5374,35 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,11 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,03 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,27 százalékkal csökkent.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!