Tőzsde - Enyhe emelkedéssel nyitottak az indexek New Yorkban

Gazdaság, 2017.06.07

Enyhe emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,16 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,14 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,24 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A befektetők kivárásra rendezkedtek be a rendkívül izgalmasnak ígérkező "szupercsütörtök" előtt, amikor is Nagy-Britanniában parlamenti választást tartanak, az Egyesült Államok szenátusában meghallgatják James Comey volt FBI-igazgatót, az Európai Központi Bank (EKB) pedig kamatdöntő ülést tart.

A nyugat-európai értéktőzsdék vegyes képet festettek a New York-i nyitás idején: a londoni FTSE-100 index 0,20 százalékos veszteséget, míg a frankfurti DAX-30 index 0,24 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,92 százalékos nyereséget mutatott.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1231 dollárt adtak, 0,42 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,10 százalékkal drágult a dollár, 109,51 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken, mert kiújultak az aggodalmak a nagy olajexportáló ország kitermeléscsökkentési megállapodásának hatékonyságát illetően annak következtében, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) belül nő a feszültség Katar miatt. ráadásul az Egyesült Államokban egyre több olajat bányásznak ki.

Az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) immár arra számít, hogy jövőre rekordnagyságra, napi 10 millió hordóra emelkedhet a kitermelés szintje a jelenlegi 9,3 millió hordóról, ami nagyjából az OPEC de facto vezetője, Szaúd-Arábia teljesítményének felel meg.

Közép-európai idő szerint szerda délután fél négy után pár perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta júliusi szállításra hordónként (159 liter) 47,66 dollárba került, 53 centtel, 1,10 százalékkal csökkent az ára.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára augusztusi szállításra hordónként 54 centtel, 1,08 százalékkal 49,58 dollárra esett az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

Kedden mínuszban zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,23 százalékkal, 21 136,23 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató 0,28 százalékkal, 2429,33 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,33 százalékkal, 6275,06 pontra süllyedt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!