Tőzsde - Erősödő indexek New Yorkban

Gazdaság, 2017.12.07

Vegyes kezdésből emelkedésbe csaptak át csütörtökön a főbb amerikai tőzsdeindexek.

A zárás előtt bő két órával a DJIA-30 index 0,42 százalék, az S&P-500 index 0,35 százalék, a Nasdaq Composite index 0,53 százalék nyereséget mutatott.

Az indexeket a technológiai cégek papírjai iránt újraéledt befektetői érdeklődés emelte meg. Az idén a tőzsdéken legjobban teljesítő technológiai ágazat papírjai iránt az elmúlt hetekben végzett profitkivétel után ismét felélénkült a befektetői érdeklődést. Az ágazat mutatója már a harmadik napja emelkedik.

A csütörtöki erősödés jórészt az indexekben nagy súlyozással szereplő a Facebook, a Netflix és az Amazon.com papírok 0,5-1,5 százalékos emelkedésének volt köszönhető. A Broadcom részvénye is erősödött egy százalékkal vártnál jobb eredményének köszönhetően. A General Electric részvénye is közel egy százalékkal erősödött, miután bejelentette 12 ezer dolgozója elbocsátását.

A csütörtöki erősödésből az S&P-500 indexben képviselt 11 gazdasági ágazatból kilenc vette ki a részét, a legnagyobb mértékben a technológiai és a feldolgozóipari. A legnagyobb csökkenés viszont az alapvető élelmiszereket forgalmazó cégeket érte, mutatójuk 0,8 százalékkal gyengült. A Procter & Gamble és a Coca-Cola is egy százaléknál nagyobb veszteséget szenvedett el.

A befektetők figyelmét továbbra is a végső formáját öltő adóreform törvény köti le. A szenátus és a képviselőház két, egymástól részleteiben eltérő törvénytervezetet fogadott el, és most folyik közöttük az egyeztetés egy olyan közös változatról, amit az elnök elé terjesztenek aláírásra.

Az amerikai részvényindexek az adóreform reményében halmoztak rekordot rekordra a tavaly novemberi elnökválasztás óta. A Nasdaq Composite az év eleje óta közel 27 százalékkal, az S&P-500 index 18 százalékkal, a DJIA index 23 százalékkal erősödött.

Az olajár erősödéssel korrigálta csütörtökön az előző napi nagy esését. Az amerikai WTI 1,30 százalékkal hordónként 56,69 dollárra, a Brent 1,55 százalékkal 62,17 dollárra emelkedett, részben a nigériai termelést veszélyeztető sztrájknak, részben az amerikai nyersolajkészletek csökkenésének tulajdoníthatóan. Szerdán a WTI három százalékot, a Brent két és fél százalékot veszített, ami viszont az amerikai olajtermék-készletek váratlan mértékű emelkedésének volt tulajdonítható.

Csütörtökön a dollár árfolyama nem sokat változott, az arany ára viszont az így is magas dollárárfolyam miatt négy havi mélypontra húzódott vissza, egy százalékkal 1253,40 dollárra unciánként. Az eurót 0,02 százalékkal jegyezték erősebben 1,1797 dolláron.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!