Tőzsde - Nagy indexerősödés az amerikai piacokon

Gazdaság, 2017.08.22

Pozitív kezdés után kedden mindvégig folyamatosan emelkedtek az indexek az amerikai értékpapírpiacokon.

A zárás előtt két órával a DJIA-30 index 0,76 százalék, az S&P-500 index 0,84 százalék, a Nasdaq Composite 1,18 százalék nyereséget mutatott. Mindhárom index több mint egy hete a legjobb napi teljesítményét mutatja.

Az árfolyamok emelkedését a technológiai ágazat papírjai vezették. Az S&P-500 indexben képviselt tizenegy gazdasági ágazatból kilencnek emelkedett a mutatója, a legnagyobb mértékben, 1,3 százalékkal a technológiai. A nyersanyagipari ágazat mutatója is egy százalékkal emelkedett.

Az árfolyamok egyrészt azért indulhattak emelkedésnek, mert a piac felszabadult a koreai nukleáris fenyegetés miatt kialakult és az elmúlt két hétre jellemző geopolitikai nyomás alól, másrészt újraéledtek a befektetői remények az elnökválasztási kampány során beígért adóreform megvalósításával kapcsolatban.

A tőzsdei cégek jellemzően várakozáson felüli negyedéves eredménye mellett éppen a remélt adóreform volt az értékpapírpiacokon az elnökválasztás óta elért látványos indexnyereségek legnagyobb hajtóereje. Az év eleje óta például a DJIA és S&P-500 index tíz százalékkal, a Nasdaq Composite tizenhét százalékkal erősödött.

A dollár erősödött kedden, elsősorban a jegybankelnökök hét végi Jackson Hole-i találkozóját megelőző devizapiaci pozíciórendezések miatt. Az eurót 0,51 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1756 dolláron. A főbb devizákkal szemben kalkulált dollár-index 0,48 százalékkal erősödött, az euró-index 0,31 százalékkal csökkent.

Az arany árát a dollár emelkedése szorította lejjebb. A határidős piacon a legközelebbi kontraktus 0,43 százalékkal ment lejjebb unciánként 1291,10 dollárra. Az aranypiac is alapjában véve a jegybankelnökök hétvégi találkozójától vár információkat a kamatok és a devizaárfolyamok várható alakulásáról.

Az olajár kissé erősödött: a piac a héten esedékes legfrissebb amerikai készletadatokra vár, miután már a nyolcadik hete csökkennek a készletek és a márciusi csúcs óta már 13 százalékkal mentek lejjebb. A Brent nyersolaj jegyzése 0,08 százalékkal 51,70 dollárra ment fel hordónként, a WTI nyersolajé pedig 0,44 százalékkal 47,74 dollárra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!