Tőzsde - Vegyes kezdés várható Európában

Gazdaság, 2017.07.24

Vegyes kezdésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

A határidős indexjegyzések alapján az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,23 százalékkal emelkedik, a londoni FTSE-100 index 0,08 százalékkal csökken, a frankfurti DAX index 0,03 százalékkal csökken, a párizsi CAC-40 index 0,25 százalékkal emelkedik kezdéskor.

Hétfőn a nagyobb európai nemzetgazdaságok és az euróövezet előzetes júliusi feldolgozóipari és szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexei, valamint negyedéves vállalati eredménybeszámolók befolyásolhatják a tőzsdei árfolyamok alakulását. A nagyobbak közül a Luxottica, a Ryanair, a Julius Baer és a Reckitt Benckiser teszi közzé negyedéves jelentését. Az autóipari ágazat részvényei nyomás alá kerülhetnek a német autógyárakkal szemben felmerült kartell-gyanú miatt.

Pénteken nagyot gyengültek az európai tőzsdeindexek a dollárral szemben két és fél éves csúcsra erősödő euróárfolyam, valamint a várakozásoktól elmaradó vállalati eredménybeszámolók miatt. Az autóipari ágazat három százalékot veszített pénteken a német autógyárak ellen kartell gyanújával indult vizsgálat miatt. Az építőipar és a nyersanyagipar két százalékkal gyengült. Pénteken minden ágazati mutató lejjebb végzett Európában.

A Stoxx 600 és FTSE Eurofirst 300 pán-európai indexek egy százalékot meghaladó, az EuroStoxx50 euróövezeti index közel másfél százalékos veszteséggel zárt pénteken. A londoni FTSE-100 index 35 ponttal, 0,47 százalékkal 7453 pontra, a frankfurti DAX index 207 ponttal, 1,66 százalékkal 12 240 pontra, a párizsi CAC-40 index 81 ponttal, 1,57 százalékkal 5118 pontra csökkent. Madridban 1,3 százalék, Milánóban 1,1 százalék volt az indexcsökkenés.

Veszteséggel, bár az európainál kisebbel tettek pontot a pénteki globális kereskedés végére az amerikai piacok is, a hétfői tőzsdenap viszont már vegyes indexekkel indult az ázsiai térségben.

A DJIA-30 index 0,15 százalékkal, az S&P-500 index és a Nasdaq Composite 0,04 százalékkal alacsonyabban zárt. A Nasdaq index csekély pénteki veszteségével 2015 februárja óta a leghosszabb emelkedő szakaszát hagyta maga mögött. Mindhárom index rekordot döntött az elmúlt héten a folyamatban lévő tőzsdei eredménybeszámoló szezon várakozásokra rácáfoló adatait nyugtázva. Az előttünk álló hét lesz a beszámolói szezon legsűrűbb hete, 170 vállalat teszi közzé negyedéves adatait. Az S&P-500 index tagjainak 20 százaléka van már túl a negyedéves jelentésén és háromnegyed részük a várakozásokat meghaladó nyereség és forgalmi adatokat tett közzé.

Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával Tokió 0,6 százalék, Szöul 0,1 százalék veszteséget, Hongkong 0,6 százalék, Sanghaj pedig 0,4 százalék nyereséget mutatott.

Az olaj ára emelkedett kissé hétfőn, bár gyengült ahhoz képest, hogy a múlt héten hat hete első alkalommal 50 dollár felett is jegyezték a Brent nyersolajat. Az olajár szempontjából a legfontosabb esemény az OPEC és a szervezeten kívüli legnagyobb olajtermelők hétfői egyeztetése lesz a termeléskorlátozás eddigi eredményéről és további kilátásairól.

Az európai piaci nyitás előtt másfél órával a Brent nyersolaj ára 0,15 százalékkal állt magasabban hordónként 48,13 dolláron, a WTI nyersolajé 0,07 százalékkal magasabban 45,80 dolláron.

Az arany ára négy heti csúcs közelében ingadozik a részvényindexek és a dollár árfolyamának csökkenése miatt. A határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 0,04 százalékkal állt alacsonyabban 1254,34 dolláron.

A dollár gyengült, az euró erősödött a múlt héten, hétfőn viszont már kevés mozgás volt az árfolyamokban. A dollár-index a főbb devizákkal szemben 13 havi mélypont közelében tartózkodik, az euró árfolyama a dollárral szemben két és fél éves csúcsnál jár. Az eurót 1,1671 dolláron jegyezték az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával, ami 0,06 százalékos erősödés a hétfői globális kereskedés kezdete óta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!