Trafik - Törvénymódosítást javasol a kereskedelmi szövetség a boltok fóliáinak eltávolítására

Gazdaság, 2015.04.28

A törvény nem a dohányboltok fóliázását írja elő, hanem azt, hogy a dohányboltba kívülről benézve ne lehessen látni a dohánytermékeket - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az MTI-vel kedden; a szervezet ezért azt javasolja, hogy a törvény megváltoztatásával tegyék lehetővé a dohányboltok kirakati, bejárati fóliáinak eltávolítását.

A szövetség szerint egyértelmű, hogy a betekintés lehetőségét zárja ki a törvény, a takarás eszközét, módját már nem határozza meg a jogszabály, ennek alapján akár függöny is lehetne a kirakatban. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a bűnözők számára egy eltakart helyszín igencsak csábító célterep lehet - írták.

Az OKSZ szerint ugyanakkor mindenképpen szükséges áttekinteni a trafikok védekezésének lehetőségeit.

Kiemelik: az alkalmazottak körében óriási a feszültség és a félelem. Önmagában a fiatalkorúak védelme miatt a jogalkotás során helyesnek bizonyulhatott a dohánytermékeknek még a látványától is elzárni a gyermekeket, de a bűnügyi tapasztalatok azt mutatják, ennek óriási a kockázata - írták.

Hozzáteszik: arra is tekintettel kell lenni, hogy a dohányboltok többsége alacsonyabb jövedelmezőségű egység, így a működési költségük nem bírja el például további alkalmazottak, vagy vagyonőrség alkalmazását.

A szervezet a megoldási lehetőségek között említi, hogy a biztonsági riasztó-, kamerarendszerek legyenek beköthetőek egy monitoring központba, amely riasztás esetén képes betekinteni és hangszórón keresztül akár be is szólni az üzletbe, egyértelművé téve az elkövetőnek, hogy lelepleződött. A késleltetett pénzkiadást biztosító eszközök is csökkenthetik a bűnelkövetés kockázatát, vagy saját döntés alapján zárt helyiségből árusíthassanak dohányterméket egy kiadó ablakon keresztül átadva a termékeket.

Emlékeztetnek: a legutóbbi rablógyilkosságot követően elkerülhetetlenek a haladéktalan döntések. Mint írták, a dohányboltok a betekintést megakadályozó lefóliázott kirakatokkal, ajtókkal "zavartalan" helyszínt kínálnak a bűnözőknek. Ez a bűnügyi szakemberek szerint egyenesen "vonzóvá" teszi a dohányboltot a bűncselekmények elkövetésére.

Múlt szerdán huszonkétezer forintért ölték meg egy kaposvári trafik 20 éves alkalmazottját, a nyomozók csütörtökön kora délután vették őrizetbe a Kaposvárhoz közeli Sántoson lakó B. Pétert emberölés megalapozott gyanúja miatt, majd szombaton előzetes letartóztatásba helyezték. Később a tulajdonos leszedette a fóliát két másik dohányboltjának portáljáról, a harmadikat, ahol a gyilkosság történt, többet nem fogja kinyitni.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy múlt csütörtöki sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: ha a rendőrségi vizsgálat azt állapítja meg, hogy lesötétített ablakú dohányboltokat több rablótámadás éri, a kormány hajlandó felülvizsgálni az álláspontját, és leszedetni a fóliát a trafikosokkal.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a dohánybolti tragédia után az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: javasolja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, hogy vizsgálja felül a nemzeti dohányboltok esetében a jelenleg érvényben lévő szabályozást, és vegye ki azt a rendelkezést a törvényből, amely szerint a nemzeti dohányboltokban lévő dohánytermékek nem lehetnek láthatók az üzleten kívülről. Hasonló kérést fogalmaztak meg a Somogy Megyei Közgyűlés tagjai, az MSZP közleményben sürgette, hogy a kormány azonnal nyújtson be törvénymódosítást a trafiksötétítés eltörlése érdekében. A Jobbik törvénymódosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek, hogy megszüntessék a dohányboltok külső elsötétítését, lefóliázását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!