Turisztikai ügynökség: növelni kell a Budapestre látogató belföldi turisták számát

Gazdaság, 2020.08.06

A júliusban Budapesten járt 75 ezer turista 40 százaléka belföldről, 60 százaléka külföldről érkezett, utóbbiak száma azonban jelentősen csökkent, mert korábban 85-90 százalék között mozgott, így a nemzetközi vendégkör elmaradása miatt növelni kell a Budapestre érkező belföldi turisták számát - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Könnyid László hozzátette, hogy ehhez a belföldi vendégeknek meg kell mutatni, hogy milyen értékeket találnak Budapesten, így például az állatkert mellett fel kell hívni a figyelmet a történelmi gyógyfürdőkre, a világörökségi helyszínekre és az elérhető gasztronómiai kínálatra.

Összefogásra van szükség a budapesti szolgáltatók, mint például a szálláshelyek, programszolgáltatók, gasztronómiai helyek részéről, hogy az általuk kínált élményelemeket csomagban tegyék elérhetővé, ugyanis Könnyid László szerint ez a fajta szemlélet lehet alkalmas a belföldi vendégkör elérésére. Mindezt segíti az MTÜ által júliusban indított Budapest visszavár! című kampány is - tette hozzá a szervzet vezérigazgató-helyettese.

Könnyid László közölte, a korábbi évek augusztusában (amikor például Sziget Fesztivált rendeztek a fővárosban) tapasztalt magas árakat "el lehet felejteni", Budapesten az árak most az országos szintet tükrözik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!