Újabb együttműködésről tárgyal az IMF Szerbiával

Gazdaság, 2018.06.11

Egy újabb, nem pénzügyi megállapodásról kezdett tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Szerbiával hétfőn.

Az egyeztetést korábban azért halasztották el, mert Szerbiának nem volt kinevezett pénzügyminisztere, Dusan Vujovic volt tárcavezető ugyanis személyes okokra hivatkozva május 7-én benyújtotta lemondását. Utódát, Sinisa Malit a múlt csütörtökön nevezték ki.

Dusan Vujovic volt az, akinek közvetítésével 2014-ben létrejött a Szerbia és a Nemzetközi Valutaalap közötti 1,2 milliárd eurós, hároméves készenléti hitelről szóló megállapodás, amelyet Belgrád sikeresen hajtott végre. Az akkori megállapodás értelmében Szerbia csökkentette az államadósságát, megszabadult néhány veszteséges állami vállalattól, csökkentette a nyugdíjakat és a közszférában dolgozók béreit, valamint karcsúsított a felduzzadt állami adminisztráción.

Sajtóhírek szerint az új megállapodás az IMF és Szerbia között nem hitelt jelentene, hanem tanácsadásra és megfigyelői tevékenységre vonatkozna. A megállapodás célja a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás megőrzése lesz, valamint az IMF támogatja a szerb kormány további reformintézkedéseit, emellett a korábban megfogalmazott elképzelések teljes körű alkalmazását is célként tűzték ki.

A háromnapos tárgyalássorozaton várhatóan szóba kerül a korábbi nyugdíj- és bércsökkentésre vonatkozó intézkedések visszavonása, a szerb gazdaság ugyanis stabilnak bizonyult, az idei év első negyedében 4,6 százalékkal bővült, a teljes évben pedig várhatóan 3,5 százalékos lesz a GDP-növekedés.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!