Valamelyest javította idei első negyedévi GDP-becslését a brit statisztikai hivatal

Gazdaság, 2018.06.29

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken közzétett harmadik becslése szerint a korábbi számításoknál valamivel gyorsabb volt a brit gazdaság növekedési üteme az idei első negyedévben, de így is meredeken lassult a tavalyi negyedik negyedévi teljesítményhez képest.

Az ONS által közölt új adatsor azt mutatja, hogy a brit hazai össztermék (GDP) negyedéves összevetésben 0,2 százalékkal bővült 2018 első három hónapjában.

Az április 27-én ismertetett első, illetve a május 25-én közölt második becslésben egyaránt 0,1 százalékos első negyedévi növekedés szerepelt.

A tavalyi negyedik negyedévben 0,4 százalékos GDP-növekedést mértek Nagy-Britanniában.

Az ONS szerint az első negyedévi növekedési adat javítását az építőipari teljesítmény mérésére alkalmazott számítási módszer továbbfejlesztése magyarázza.

A pénteki adatismertetésből kiderül ugyanakkor az is, hogy a statisztikai hivatal a brit gazdaság tavalyi egész éves növekedésére adott becslését 0,1 százalékponttal 1,7 százalékra rontotta.

Ez azt jelenti, hogy a brit hazai össztermék növekedési üteme 2017-ben minimális mértékben ugyan, de elmaradt az egy évvel korábbitól, mivel 2016-ban 1,8 százalékkal nőtt a brit gazdaság teljesítménye.

A brit gazdaság növekedési pályája a pénteken bejelentett valamelyes első negyedévi javítás ellenére is elszakadt a magasan fejlett ipari térségekétől. Az Európai Unió, valamint a hét legfejlettebb ipari hatalom (G7) együttes átlagos GDP-növekedési üteme egyaránt 0,4 százalék volt, az amerikai gazdaság 0,6 százalékkal bővült 2018 első negyedében.

Erre a folyamatra már a Bank of England - a brit jegybank - kormányzója is felhívta a figyelmet. Mark Carney nemrégiben, egy üzleti rendezvényen azt mondta: a beruházási érték százalékos növekedési üteme a többi fejlett ipari gazdaságban kétszámjegyű, a brit gazdaságban ugyanakkor "az egyszámjegyű tartomány alsó széle felé jár".

Carney nem sokkal később, egy másik londoni üzleti konferencián kijelentette: a brit háztartások éves átlagjövedelme jelenleg 4 százalékkal alacsonyabb a Bank of England által a brit EU-tagságról két éve tartott népszavazás előtt erre az időszakra jósolt szintnél. A jegybanki kormányzó szerint ez azt jelenti, hogy egy-egy brit háztartás átlagosan több mint 900 font (334 ezer forint) éves bevételkiesést szenvedett el a referendum előtti jegybanki jövedelem-előrejelzéshez képest.

A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson a kilépést pártolók kerültek szűk, 51,9 százalékos többségbe.

A Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) minap ismertetett, lefelé módosított legfrissebb prognózisában közölte: 2018 egészére az eddigi 1,4 százalék helyett 1,3 százalékos növekedést vár a brit gazdaságban, 2019-re szóló növekedési előrejelzését pedig 1,5 százalékról 1,4 százalékra rontotta.

A brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó kamarai szövetség szerint növekedési szempontból az idei naptári év lesz a leggyengébb 2009 óta, amikor a brit gazdaságot a pénzügyi válság recesszióba sodorta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!