Varga Mihály: biztonságos a magyarországi környezet a pénzintézetek számára

Gazdaság, 2018.09.18

A gazdaság teljesítménye a bankok számára is kiszámítható hátteret teremt, ezért biztonságosan működhetnek Magyarországon - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, miután tárgyalt Gian Maria Gros-Pietróval, az olaszországi Intesa Sanpaolo igazgatótanácsának elnökével.

A Pénzügyminisztérium keddi közleménye szerint a tárcavezető a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy a bankrendszer továbbra is kiemelkedő szerepet játszik a magyar gazdaság finanszírozásában és a versenyképesség erősítésében. A sajáttőke-arányos eredményesség tíz év után visszatért a válság előtti szintre, így újra jövedelmező a banküzemeltetés Magyarországon - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a magyar bankszektor tavaly 689 milliárd forint adózás előtti és 623 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 17 százalék feletti tőkearányos megtérülés.

Varga Mihály felidézte, hogy a kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) 2015 februárjában kötött megállapodásban a pénzügyi szervezetek különadójának csökkentése mellett kötelezte el magát, így annak hitelintézeteket érintő felső mértéke 0,53 százalékról 0,21 százalékra csökkent. A miniszter szerint az adómérték a következő években közeledhet európai szintekhez, ráadásul - tette hozzá - a bankoknak is csak a csökkentett, 9 százalékos társasági adót kell fizetniük Magyarországon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!