Varga: az MFB Pontok hálózata 126 új MFB Ponttal bővül hétfőtől, 750 milliárd forintos hitelprogramot bonyolítanak

Gazdaság, 2017.07.31

A kibővített MFB Pontok hálózatánál 750 milliárd forint fejlesztési forrás lesz elérhető hitelprogramok keretében 2020-ig a kis- és középvállalkozások és a lakosság számára - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az OTP Bank Flórián téri fiókjában megnyitott legújabb MFB Pont ünnepélyes átadásán hétfőn Budapesten. Ezen a napon 126 új MFB Pont kezdte meg működését.

750 milliárd forintos hitelprogram indul az MFB Pontokban Hozzátette: a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető, visszatérítendő európai uniós források kihelyezésére jött létre az MFB Pontok hálózata, amely közbeszerzésen nyertes hitelintézetek közreműködésével helyezi ki a forrásokat. Kezdetben négy bank vett részt ebben - a Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. -, majd az OTP Bank, a Gránitbank, az MKB Bank és az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. konzorciumával bővült ki a hálózat, az új bankok fiókjában kezdték meg működésüket hétfőn az MFB Pontok. Az eddigi 442 MFB Pont az év végére 642-re bővül.

A kormány kiemelt célként határozta meg a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető források kihelyezésénél, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak fejlesztési forráshoz, a ciklusban a támogatások több mint 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják, szemben a korábbi ciklus 16 százalékával - húzta alá.

Kitért arra is, hogy a magyar gazdaság uniós források felhasználása nélkül is képes volt a növekedési pályán maradni az elmúlt időszakban. Megkezdődött a szerkezetváltás, ami lehetővé teszi, hogy ha 2020-után az Európai Unió a forráskihelyezések csökkentéséről dönt, a magyar gazdaság akkor is növekedési pályán tud maradni - mondta. A kormányzatban és a pénzintézetekben egyaránt azon dolgoznak, hogy a magyar gazdaság képes legyen a saját erejéből előre jutni.

Ősztől további versenyképességet javító, és foglalkoztatáspolitikai lépésekre készülnek - jelezte. A pénzügyi eszközök felhasználását a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból (VEKOP) biztosítják.

A pénzügyi eszközforrások fontos jellemzője a visszafizetési kötelezettség, amely arra ösztönzi a pályázó vállalkozásokat, hogy jól átgondolt üzleti tervet dolgozzanak ki, és hatékonyan valósítsák meg beruházási terveiket - tette hozzá Varga Mihály kiemelve, hogy a 2014-2020-as uniós ciklus első felében a több mint 750 milliárd forintos keretösszeg mintegy 75 százalékát hirdeti meg a kormány.

Hétfőtől már 126 új MFB Pont működik országszerte - tájékoztatott a miniszter. Hozzátette: legkésőbb év végéig - további 74 pontot nyitnak meg, ezzel összesen 642 pontból álló hálózat gondoskodik majd az európai uniós, valamint a támogatással kombinált hitelek közvetítésével. A tervek szerint csak az új pénzintézetek közvetítésével 2017-ben közel 60 milliárd forint uniós forrást tudnak eljuttatni az érintettekhez: 52 milliárd forintot a vállalatoknak és több mint 8 milliárd forintot a lakossági ügyfeleknek - húzta alá Varga Mihály.

Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: eddig 40 milliárd forintot fizettek ki a nyertes pályázóknak a hitelprogramok keretében. A folyósítás sikeréhez tovább egyszerűsítik a hozzájutást az uniós forráshoz.

Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese elmondta: 600 munkatársat képeztek ki az MFB Pontok munkájához, és az informatikai rendszert is fejleszteni kellett. Felkészültek arra, hogy az ügyfeleket tanácsadással is segítsék.

Bártfai-Mager Andrea postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos az MKB Bank MFB Pontjának megnyitóján elmondta: számos intézmény hatékony együttműködésére volt szükség ahhoz, hogy jól működő rendszer jöjjön létre az uniós források vállalkozások és lakosság részére való eljuttatására. A programmal a kormány célja, hogy az uniós forrásokat a lakosság és a vállalkozások minél szélesebb köre ismerje, és használja - mondta.

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MKB Bankban tartott megnyitón kifejtette, hogy az MFB Pontok bővülése újabb mérföldkő az uniós források felhasználásában. A mintegy 750 milliárd forintos visszatérítendő pénzügyi eszköz több mint háromszor akkora, mint ami 2007-2013-ban rendelkezésre állt, ennek hatékony és gyors felhasználását segíti az MFP Pontok hálózata.

Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója elmondta: a bank 35 fiókjában hoz létre MFB pontot, a csoport komplex, pályázatírás és projektmenedzsment szolgáltatásokat is nyújt.
(MTI)

Galériánk

750 milliárd forintos hitelprogram indul az MFB Pontokban 750 milliárd forintos hitelprogram indul az MFB Pontokban 750 milliárd forintos hitelprogram indul az MFB Pontokban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!