Varga: jó évet zár a magyar bankrendszer

Gazdaság, 2017.12.06

Kedvező évet zár a magyar bankrendszer, adózott eredménye idén az első háromnegyed évben 19 százalékkal volt magasabb, közel 500 milliárd forintra nőtt - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, az Unicredit üzleti fórumán.

A miniszter Út a tartós növekedésig című előadásában azt mondta: 2017 mindenkinek megadta azt a lehetőséget, hogy egy lépést tegyen előre. A kormányzat igyekezett arra törekedni, hogy a magyar bankrendszernek kiszámítható partnere legyen, és a döntései a szereplőkkel együttműködésben szülessenek - tette hozzá.

Kiemelte: ha a bankrendszer mint a gazdaág egyik meghatározó eleme jó évet zár, akkor a többi gazdasági szereplő számára sem volt rossz év az idei.

A 2015-ben kötött megállapodás értelmében a magyar állam kivonul a meghatározó bankok tulajdonosai közül, az ennek érdekében elkezdett lépéseket folytatni fogják - jelezte.

A KSH legfrissebb adataira reagálva azt mondta: az ipar lendületesen teljesít a nyári hónapok enyhe hullámvölgye után, idén konzervatív becslés szerint valamivel 5 százalék felett nőhet az ágazat teljesítménye. Hozzátette: a növekedés a következő hónapokban is megmarad. Az első tíz hónapban meghaladta az öt százalékot az ipar növekedése, az export nőtt és a belső kereslet élénkülése is támogatja a bővülést. A miniszter szerint a foglalkoztatási oldalon sincs a növekedésnek korlátja.

Varga Mihály az idén elért gazdasági eredményeket értékelve azt mondta, a fizetési mérleg kedvező, a külkereskedelemi mérleg az elmúlt hat-hét évben remek eredményt ért el, idén várhatóan 100 milliárd euró fölött lesz az export teljesítménye - ismertette.

Közölte, a visegrádi országok is jól teljesítettek, ezek az országok az EU egyik növekedési központjai, a francia-német gazdasági kapcsolat teljesítményét meghaladja a német-V4 gazdasági kapcsolat.

Kifejtette, a fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően a magyar adósságcsökkentés kiemelten sikeres az EU-n belül, az elmúlt hét évben, határozott kormányzati politikával, jelentősen csökkent az államadósság aránya, 2020-ra mindenképpen 70 százalék alá csökken majd. Hozzátette: tervek szerint legkésőbb 2020-ra, a német költségvetéshez hasonlóan, a magyar költségvetést is nullszaldósra lehet megtervezni.

Kitért arra is, hogy a munkanélküliség uniós szinten is kiemelkedően alacsony. Bizonyos ágazatokban munkaerőhiány alakult ki, amire a miniszter a nyugdíjasok újrafoglalkoztatását, és a kismamák részmunkaidős foglalkoztatását nevezte megoldásnak. A munkaerő megtartását a munkahelyvédelmi akció hat területen segíti, a rendszer pontosabbá tételével tovább segíthetik a munkaadókat és munkavállalókat - mondta. A munkaáltatói járulékot 22-ről jövőre 19,5 százalékra csökkentik, a cél az, hogy a hatéves bérmegállapodás időszakában ez 15 százalékra csökkenjen, a megtakarítást beruházásra, bérekre fordíthassák a cégek - mondta.

A tárcavezető szerint a piac szintén pozitív változásokat mutatott az elmúlt hónapokban, a kiszámíthatóságot értékelve, a hitelminősítők sorra adják a pozitív kilátásokat, reményét fejezte ki, hogy a felminősítés hamarosan bekövetkezik.

Patai Mihály, az Unicredit Bank vezérigazgatója szerint az idei év a bankszektor számra kedvező és nyereséges lesz, az első kilenchavi számok alapján a szereplők döntő többsége növekedni fog. Az egyszeri hatásoktól megtisztított növekedés mind a vállalati, mind a lakossági oldalon hitelvolumen-növekedésben nyilvánul meg. A szektor tőkearányos megtakarítása 7 százalékos lesz idén, ami jobb mint az előző években - ismertette.

Patai Mihály szerint a magyar bankszektor reputációs környezete javult, ebben kiemelt szerepe van a kormányzati kapcsolatrendszer kiegyensúlyozottságának, rendszeresek a kormányzati konzultációk. A vezérigazgató a meglévő konszolidált vezetést fontosnak nevezte a magyar gazdaságpolitikában. Több éve egyértelműen növekedés van, ez a következő években folytatódik, megvannak azok a nagy makroegyensúlyok, amelyek stabilizálják azt - összegezte a vezérigazgató.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!