Varga Mihály: tízéves program indult a szakképzési intézmények felújítására

Gazdaság, 2017.11.20

Tízéves intézményfejlesztési programot indított az iskolák felújítására a kormány idén, miután a minőségi szakképzés amellett, hogy felkészíti a tanulókat arra, hogy a felgyorsuló világban is megállják a helyüket, azt is jelenti, hogy a huszonegyedik századhoz illő környezetben tanulhassanak - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Raoul Wallenberg Szakgimnázium és Szakközépiskola új épületének átadó ünnepségén.

A szakképző intézmények állagmegóvására 10 milliárd forintot különített el a kormány, tette hozzá.

A felújítási programmal Magyarország Portugália példáját követi, ahol az összes szakképzési intézmény állagmegújítása megtörtént - hangsúlyozta a miniszter.

Varga Mihály a jövő szempontjából fontosnak nevezte a szakképzési rendszer fejlesztését. Azt mondta, a magyar gazdaság jó eredményeit csak akkor lehet megtartani, "ha folyamatosan alkalmazkodunk a gazdaság igényeihez, és újrateremtjük azt a humán tőkét, amily itt végzi a munkáját".

A kormány célja bővíteni a szakképzést választók lehetőségeit, dinamizálni és rugalmasabbá tenni a rendszert, megteremteni a digitális kompetencia fejlesztés feltételeit - jegyezte meg a tárcavezető.

Varga Mihály az ünnepségen azt is bejelentette, hogy megkezdődött Magyarországon a szakképzés hete, amelynek keretében különféle szakmákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Ma már az ország lehetőséget biztosít a munkára mindenkinek, aki dolgozni kíván, ehhez azonban szükség volt az elmúlt évek intézkedéseire, amelyeknek köszönhetően Magyarország az unió egyik leggyorsabban fejlődő országa lett, ahol csökkent az államadósság, a munkanélküliség pedig 12 százalékról 4 százalékra esett - fejtette ki Varga Mihály.

"Mindez megadja a lehetőséget arra, hogy eredményesebben tudjuk finanszírozni a nyugdíjellátást, az egészségügyet, az oktatást, a közbiztonságot és az ország védelmét" - tette hozzá.

Hassay Zsófia VI. kerületi polgármester az átadón úgy fogalmazott, hogy tíz év után végre újra élet van az Alpár Ignác által tervezett épületben. A neves műépítész munkái közül megemlítette a Tőzsdepalotát és a városligeti Vajdahunyad várát.

Elmondása szerint Terézvárosban 3500 kereskedelmi egység és 900 vendéglátó hely működik, a vendéglátással és humán szolgáltatással foglalkozó szakiskola tehát "a legjobb helyre került".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!