Varga: nem az olcsó munkaerő a versenyképesség alapja, hanem a hatékonyság

Gazdaság, 2017.03.17

A magyar gazdaságnak olyan pályára kell átállnia, amelyen nem az olcsó munkaerő a versenyképesség alapja, hanem a hatékonyság - fejtette ki Varga Mihály a mezőkövesdi Kovács Kft. legújabb, kormánytámogatással megvalósuló fejlesztésének bejelentésekor pénteken.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: ezt a szándékot segíti elő a tavaly novemberben aláírt hat évre szóló béremelési és adócsökkentési program.

Megfogalmazása szerint Magyarország gazdasági helyzete és kilátásai az unió, és a világgazdaság várható növekedési ütemével kedvezőnek látszanak.

A magyar tulajdonban lévő Kovács Vegyesipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a 2015-ös mérlege szerint 10,6 milliárd forintos éves árbevétel könyvelt el, adózott eredménye meghaladta az 1,3 milliárd forintot. A több mint négyszáz embert foglalkoztató vállalat főként sebességváltó rendszerekbe és kormányművekbe beépítendő kovácsolt, esztergált és mart alkatrészeket gyárt tehergépkocsik részére, a ZF Hungária Kft. legnagyobb beszállítójaként.

A cég 602 millió forintos kapacitásbővítő fejlesztését a Nemzetgazdasági Minisztérium a nagyvállalati beruházási támogatáson belül 301 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti.

Tállai András, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az eseményen egyebek mellett elmondta: a mezőkövesdi társaság sikerének titka, hogy megbecsüli dolgozóit, korábban is, és most is olyan mértékben fejleszti kapacitását, amely megfelel partnereinek. Bár önmaga is képes megállni a helyét, de a magyar kormány támogatásával tudja kapacitásait bővíteni, új technológiákat bevezetni és új munkahelyeket teremteni.

A most kezdődött fejlesztés elsődleges célja a megrendelői kör bővítése, az, hogy mérsékeljék a cég egy vevőtől való függőségét. Ezért azt tervezik, hogy a projektnek köszönhetően mezőgazdasági eszközök, traktor alkatrészek, és váltók gyártása kerül majd a profiljukba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!