Véleményezhetők a Natura 2000 területek készülő fenntartási tervei

Gazdaság, 2014.07.30

Az ország számos pontján készülnek jelenleg Natura 2000 területekre vonatkozó fenntartási tervek, amelyek többsége a napokban válik véleményezhetővé; a gazdálkodók, földbérlők, tulajdonosok és egyéb érintettek most ismerhetik meg a tervek tartalmait és tehetnek javaslatokat - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület.

A tervkészítés két évvel ezelőtt indult a Vidékfejlesztési Minisztérium által kiírt pályázatok keretében, és a napokban ér végső szakaszába: a következő egy hónap során számos terv válik véleményezhetővé falufórumokon, terepbejárásokon, interneten, és postai úton. Az egyesület 35 fenntartási terv kidolgozásában vesz részt, melyek területei főként Szabolcs-Szatmár-Bereg, részben pedig Hajdú-Bihar, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében találhatóak.

A zöldszervezet közleménye szerint a szakigazgatási, államigazgatási szerveknek és hatóságoknak, valamint az érintett önkormányzatoknak, vízgazdálkodási társulásoknak, gazdálkodóknak és tulajdonosoknak is érdemes a saját területük esetében kifejteniük véleményüket, hiszen a fenntartási tervek hosszú távra szólnak, és a tervkészítők nyitottak a beérkező véleményekre.

A Natura 2000 az EU védett ökológiai hálózata, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, valamint állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását, valamint az annak fenntartását biztosító gazdálkodási formák elősegítését.

A közleményben kiemelik: a hálózat kijelölését követően speciális agrártámogatási rendszerek is kidolgozásra kerültek, amelyek a természetvédelmi célokkal összehangolható gazdálkodási formákat ösztönzik. Eddig azonban nem léteztek speciálisan a Natura 2000 területekre vonatkozó kezelési tervek, amelyeket a különböző hatóságok, az agrártámogatásokat előkészítők, vagy egyéb szakigazgatási szervek a saját munkájukhoz támpontként tudtak volna használni.

A most készülő fenntartási tervek célja, hogy legyen egy aktuális, átfogó kép az adott területről. A fenntartási tervek nem kötelező érvényű előírásokat és tiltásokat fogalmaznak meg, hanem a természetvédelmi célkitűzések és a területeken folyó gazdálkodási és egyéb tevékenységek összehangolását célzó javaslatokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!