Veolia: megszűnhet a pernyehullás az ajkai erőműben tervezett beruházásnak köszönhetően

Gazdaság, 2018.01.09

Megszűnhet az évek óta tartó korom- és pernyehullás Ajkán, a Bakonyi Erőművet az elmúlt év végén megvásároló Veolia Energia Magyarország Zrt. tervezett beruházásának köszönhetően - közölte a városban tartott keddi sajtótájékoztatóján a cég vezérigazgatója.

Megszűnhet az évek óta tartó korom- és pernyehullás Ajkán Palkó György elmondta, hogy 800 millió forintot fordítanak a 2017. december 28-án megvásárolt erőmű fejlesztésére, az idei esztendő első negyedévében megkezdődő beruházás a városban élők életét évek óta megkeserítő korom- és pernyehullás megszűntetését célozza, valamint korszerűbbé és hatékonyabbá teszi az erőmű működését.

A vezérigazgató szavai szerint a tulajdonosváltás "új korszakot nyit" az erőmű életében.

A közelmúltban megvásárolt ajkai erőmű mellett a Veolia érdekeltségébe tartozik a dorogi, a pécsi, a szakoji erőmű, valamint a nyíregyházi, debreceni, százhalombattai fűtőmű. A Veolia cégcsoport 50 hazai önkormányzat több létesítményét, 85 állami és középületet, 28 egészségügyi intézményt és 31 ipari telephelyet lát el energiával.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy az ajkai erőműben működő technológia nagyban hasonlít a pécsi erőműhöz, amelyet a világ egyik vezető biomassza erőművévé sikerült fejleszteni. A pécsi erőmű, amely jelenleg 50 megawattnyi zöldáramot termel, a világ egyik legnagyobb szalmatüzelésű fűtőműve.

Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere elmondta, hogy az elmúlt években számos kérdést és kérést fogalmaztak meg a korom- és pernyehullás megfékezése végett politikusok, valamint a hatóságok felé, de nem kaptak segítséget. A polgármester reményét fejezte ki, hogy az erőmű új tulajdonosának intézkedései következtében megszűnik a cég által okozott környezetszennyezés. Schwartz Béla közölte: korábban többször érte az a vád, hogy a telekadó emelésével a város jelentősen megterheli az erőművet. Most azonban úgy határoztak, hogy a négyzetméterenként 200 forint telekadót 5 forintra csökkentik abban az esetben, ha az érintett üzemen kívüli területen megtörténik a rekultiváció és beruházás kezdődik. A Veolia tájékoztatása szerint az erőmű jelenleg nagyobb részt biomassza - faapríték és mezőgazdasági melléktermékek -, kisebb mértékben szén felhasználásával állít elő gőzt a timföldgyár és az ajkai távhőhálózat számára, valamint évente 320 ezer megawattóra villamos energiát termel. A 131,6 MW villamos- és 360 MW beépített, névleges hőteljesítményű erőmű összesen 285 embernek biztosít munkát.

A Bakonyi Erőmű Zrt. nyilvános céginformációs adatai szerint a 2015-ös évet 13,907 milliárd forintos, a 2016-os évet 12,997 milliárd forintos nettó árbevétellel zárta.

A Veolia-csoport által üzemeltetett távhőszolgáltatók 11 városban 12 ezer lakás távfűtéséről gondoskodnak, emellett további 109 ezer lakossági és intézményi ügyfél számára termelnek hőenergiát. A csoport éves hőenergia-termelése meghaladja a 6400 terajoule-t, évente több mint 500 gigawattóra villamos energiát állítanak elő, illetve egy 42 gázmotorból álló, összesen 65 megawatt kapacitású virtuális erőművet kitevő országos rendszert üzemeltetnek. A vállalatcsoport jelenleg mintegy 780 embert foglalkoztat, országosan több mint 250 telephelyen.
(MTI)

Galériánk

Megszűnhet az évek óta tartó korom- és pernyehullás Ajkán Megszűnhet az évek óta tartó korom- és pernyehullás Ajkán
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!