Vienna Life Biztosító: csökkent az első negyedévi díjbevétel, de pozitívak a kilátások

Gazdaság, 2016.05.31

A Vienna Life Biztosító 3,27 milliárd forintos első negyedévi díjbevétele ugyan 7 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, az egész évre a tavalyinál 5 százalékkal több, 15,1 milliárd forint díjbevétellel és csaknem háromszorosára emelkedő, 363 millió forint adózás előtti profittal számol a cég - mondta a biztosító vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Vadas-Földvári Anett az átmeneti visszaesést azzal indokolta, hogy a biztosító egyszeri díjas konstrukcióiból származó díjbevétele 35 százalékkal, 613 millió forintra mérséklődött az első három hónapban az alacsony kamat- és hozamkörnyezet miatt. A Vienna Life ugyanakkor 2 százalékkal csökkentette költségeit 2015 első negyedévéhez képest, emellett a csoportos és utasbiztosítási üzletágak is kedvezően teljesítettek, aminek eredményeként idén január-márciusban a biztosító 85 millió forint adózás előtti eredményt ért el. Ez kismértékben meghaladja a tervezett szintet és több mint négyszerese az előző év első három havi, 20 millió forintos eredménynek - mondta. A vezérigazgató ismertette: az életbiztosítási piacon 2-3 százalékos növekedésre számít a biztosító. Ezen belül az új üzletek száma csökkenhet, viszont a folyamatos díjas termékek piacán 3-4 százalékos bővülés várható, a szabályozói környezet változása, a szerzési jutalékok mérséklődése és a nyugdíjbiztosítások adókedvezménye miatt. Az utóbbi szegmensben 2,65 milliárd forint díjbevételt ért el a Vienna Life 2016 első negyedévében, ami 3 százalékkal nagyobb a tavalyi év azonos időszakában mértnél. Hozzátette: az egyszeri díjas termékek piacán 5-10 százalékos visszaeséssel számol a cég.

Vadas-Földvári Anett beszámolt arról is, hogy kiugró mértékben, 24 százalékkal, 191 millió forintra emelkedett az utasbiztosítások díjbevétele az első három hónapban, ezen a piacon 5-7 százalékos bővülésre számítanak a magyar vásárlóerő növekedésének eredményeként. Megjegyezte, hogy több piaci szereplő visszaesésre számít a terrorizmus miatt, a Vieanna Life tapasztalata viszont az, hogy a biztosításkötési hajlandóság nőtt.

A biztosító harmadik legfontosabb szegmensében, az egészségbiztosítási ág magyarországi piacán 10 százalékot meghaladó bővülést prognosztizál a cég. A társaság az új üzletek volumenének 9 százalékos, 2,05 milliárd forintról 2,24 milliárd forintra növelését tervezi. Bunghardt Csaba, a biztosító igazgatósági tagja kifejtette: ennek érdekében a cég a többi között a minőségi új üzletekre koncentrál, belép az egyéni egészségbiztosítási piacra, hangsúlyt fektet a digitalizációra, az év végéig papírmentessé alakítva az értékesítést. Emellett az egyik független magyarországi private banking szolgáltatóval közösen olyan eszközalapot vezet be, amely stabilan a magyar állampapírok hozamai feletti eredmény elérésére törekszik.

A Vienna Life jogelődje az AXA Biztosító volt, az osztrák Vienna Insurance Group (VIG) 2014-ben vásárolta meg azt, akkortól Magyarországon három leányvállalatot működtet a VIG, az Union, az Erste, illetve a Vienna Life biztosítókat. A VIG 25 országban van jelen, ötven érdekeltséggel rendelkezik és 23 ezer alkalmazottat foglalkoztat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!