A LogMeIn a vártnál nagyobb profitot ért el az első negyedévben

IT/Tudomány, 2018.05.08

A magyar alapítású, mára globális IT vállalattá vált LogMeIn Inc. amerikai szabvány szerinti (GAAP) nettó eredménye 29,71 millió dollárt ért el az első negyedévben, az egy évvel korábbi 18,56 millió dollárt követően, a növekedés jóval meghaladta a várakozásokat - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A cég árbevétele az első negyedévben 279,2 millió dollárt tett ki, míg az előző év azonos időszakában 187,4 millió dollár volt, megalapozva az idei teljes pénzügyi évre prognosztizált 1,2 milliárd dollárt a GAAP szerinti adatok alapján.

A közleményben idézik Bill Wagnert, a LogMeIn elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a cég rendkívül jól indította a 2018-as évet, a várakozásokon felül teljesített. Hozzátette: ez nem csak az idei, de a hosszú távú stratégiára nézve is pozitív.

Ennek megfelelően 2018 második negyedévében 303-305 millió dollár árbevételt, és (nem GAAP szerint) 66-67 millió dollár nettó eredményt, míg 2018 egészében 1,208-1,223 milliárd dollár közötti árbevételt és (nem GAAP szerint) 276-282 millió dollár nettó eredményt prognosztizálnak.

A világszerte 18 irodával rendelkező LogMeInt magyar szakember alapította 1998-ban Budapesten, központja jelenleg Bostonban van. A távelérési, távfelügyeleti és távtámogatási megoldásokkal foglalkozó IT nagyvállalat olyan partnereket szolgál ki a globális piacon, mint a HP, a Microsoft, a Walmart, a GE és a KFC. Magyarországon a cég 350, döntő többségében informatikus szakembert foglalkoztat, világszerte több mint háromezer alkalmazottja van.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!