A tűzhányók segíthették "egyeduralomra" a dinoszauruszokat

IT/Tudomány, 2017.06.20

A szélsőséges, nagyjából egymillió éven át tartó vulkáni tevékenység okozhatta a földtörténet egyik legnagyobb tömeges fajpusztulását, mely lehetőséget teremtett a dinoszauruszok elterjedésére - írta a BBC hírportálja.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmány szerzői ősi kőzeteket elemeztek és kétszázmillió évvel ezelőtti hatalmas vulkánkitörések nyomaira bukkantak. Ezek a kitörések vezethettek az egyik legnagyobb, úgynevezett tömeges kihalási eseményhez.

"A dinoszauruszok képesek voltak kihasználni az állatvilágban előállt hiányt, amit a kihalt fajták hagytak maguk mögött" - magyarázta Lawrence Percival, az Oxfordi Egyetem földtudományi tanszékének kutatója.

A tudósok négy kontinens kétmillió éves kőzetmintáit vizsgálták meg. Egy korábbi tanulmány azt mérte fel, hogy változott a szénmennyiség a kőzetekben, ami a vulkánkitörésekből származó szén-dioxiddal függött össze. Az új kutatás a tűzhányók tevékenységének egy másik nyomát, a higanyt analizálta.

A tűzhányó kitörésével felcsapó gázcsóva higanyt is tartalmaz, mely a legkörbe kerül, mielőtt visszaszállna a talajra, leülepedne és évmilliókig ott maradna.

"Ha egy üledékrétegben kiugró higanymennyiséget észlelünk, tudjuk, hogy a réteg korával egy időben vulkáni tevékenység folyt. Pontosan ezt láttuk a tömeges kihalás idejében is" - mondta Percival.

Az évmillión át tartó kitörések tömeges fajpusztuláshoz vezethettek: a krokodilhoz hasonló állatok, a hüllőszerű emlősök és a kétéltűek is kihaltak.

Az első, korai dinoszauruszok azonban túlélték ezt a korszakot, bár a kutatók erre nem találtak magyarázatot.

Amikor a vulkánok többsége elcsendesedett, a dinoszauruszok kevés vetélytárssal találhatták szembe magukat, így elszaporodva átvehették az uralmat a tudósok szerint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!