Átadták az ELKH tudományos díjait

IT/Tudomány, 2022.11.10

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága (ELKH) által alapított tudományos díjakat és címeket adtak át csütörtökön Budapesten, a Természettudományi Kutatóközpontban, az eseményen idén huszonegy kutató kiemelkedő teljesítményét ismerték el.

Átadták az ELKH tudományos díjait A tudományos konferenciával egybekötött ünnepségen Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Díjat (ELKH Díj) és Bárány Róbert-díjakat adtak át, valamint kutató professor emeritus címeket adományoztak.

"A történelem egyetlen állandó eleme a tudomány, amely az államalakulatoktól, politikai rendszerektől függetlenül fejlődik. Egyedül a tudomány viszi tehát előre az emberiség ügyét" - fogalmazott köszöntőjében Maróth Miklós, az ELKH elnöke.

Kiemelte: az ELKH Titkársága igyekszik a kutatók sikeres munkájának feltételeit megteremteni. A kutatóhálózat fejlesztése érdekében tett intézkedéseket között említette, hogy lefektették egy több pillérű finanszírozási modell alapjait, amelyben a kutatásra szánt források elosztásánál figyelembe veszik az egyes kutatóhelyek tudományos teljesítményét.

"Az elmúlt három év tapasztalatai szerint az új modell életképes és ösztönző hatású"- hangsúlyozta Maróth Miklós, hozzátéve, hogy céljuk a finanszírozási rendszer további finomítása.

Az ELKH elnöke emellett fontosnak nevezte az ország innovációs teljesítményének javítását, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosításának elősegítését. E célok érdekében az ELKH Titkársága belső innovációs programot indított.

Beszámolt arról is, hogy a kutatóhálózatban rendelkezésre álló értékes tudás átadása céljából idén az ELKH két zsebkönyvsorozatot is indított. A Libri kiadóval közösen megjelentetetett Kaleidoszkóp Könyvek célja a hazai kutatás legfrissebb és legizgalmasabb eredményeinek közérthető bemutatása. A sorozat első négy kötete jövő héttől kapható a könyvesboltokban.

"A mai napon egy olyan díjat adunk át, amit egy olyan személyről neveztünk el, akinek a legfőbb célja az volt, hogy a magyar nemzetet segítse és művelje, ápolja és gyarapítsa kultúránkat és biztosítsa, hogy ezeket a szellemi javakat a fiatal generációk is megismerjék" - tolmácsolta Csák János kulturális és innovációs miniszter köszöntőjét György László innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár.

Akik megkapják az Eötvös Lorándról elnevezett díjat, elismerésben részesülnek azért a nemzetgyarapító szolgálatért, amelyet eddigi tudományos pályájuk alatt végeztek - tette hozzá. "Ugyanakkor a díj egyben felelősség is, az Önök feladata a továbbiakban az is, hogy akár a díj névadója, munkásságukkal jó példát mutassanak a jövő nemzedékeinek" - mondta György László.

Az ELKH Díj megalapításának és adományozásának célja elsősorban az ELKH Titkárság irányítása alá tartozó kutatóhelyeken dolgozó kutatók kiemelkedő szakmai munkájának erkölcsi és anyagi elismerése. A díjat évente egy olyan kutató nyerheti el, aki a tudományos közösségben széles körű megbecsülésnek örvend itthon és külföldön, kiemelkedő szakmai életutat, kimagasló tudományos teljesítményt, kiváló kutatási eredményt, szabadalmat tudhat magáénak.

Az ELKH Díjat 2022-ben Pukánszky Béla vegyészmérnök, az MTA rendes tagja, az ELKH Természettudományi Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézetének kutatóprofesszora nyerte el. Pukánszky Béla legjelentősebb tudományos eredményeit a heterogén polimer rendszerekben uralkodó határfelületi kölcsönhatások tanulmányozása során érte el. A méltatás szerint több évtizedes oktatói munkája révén jelentős mértékben hozzájárult a hazai kutatói utánpótlás-neveléshez.

Bárány Róbert-díjjal, amelyet a 40 év alatti fiatal kutatók kiemelkedő tudományos munkájának elismerésére alapítottak, az ünnepségen idén 9 kutatót ismertek el.

A kutató professor emeritus címet az ELKH kutatóhelyein tudományos munkakörben foglalkoztatott kutatók eredményes kutatói életpályájának, valamint a tudományszervezés területén végzett jelentős tevékenységének elismerésére alapították és ebben az évben 11 kutatónak ítélték oda.

A díjak átadását követően Sierd Cloetingh, az Utrechti Egyetem professzora; Pukánszky Béla, az ELKH Díj idei nyertese, Póti Ádám, az ELKH Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézetének tudományos segédmunkatársa, a Bárány Róbert díj egyik nyertese, valamint Gósy Mária Széchenyi-díjas nyelvész, fonetikus professor emeritus tartott tudományos előadást.

A díjazottak névsora az ELKH honlapján olvasható.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Átadták az ELKH tudományos díjait Átadták az ELKH tudományos díjait
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!