Az eddig véltnél 150 ezer évvel korábban lakott volt a mai Észak-Franciaország térsége

IT/Tudomány, 2019.09.18

Régészeti leletek tanúsága szerint az eddig véltnél 150 ezer évvel korábban már lakott volt a mai Észak-Franciaország térsége.

A CNRS francia nemzeti kutatóintézet és a francia Nemzeti Természettudományi Múzeum kutatócsoportja a Somme megyében lévő Moulin Quignon kőbánya emblematikus régészeti lelőhelyén talált bizonyítékokat arra, hogy a térség már több mint 650 ezer éve lakott volt.

A Scientific Reports című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint a lelőhelyen több mint 260 kovakő tárgyra bukkantak, köztük öt darab kétoldali (bifaciális) megmunkálású, pattintással kialakított kézi baltára, amelynek korát 650-670 ezer évesre becsülik a szakemberek.

Az ilyen kézi baltákat az ember az alsó és középső őskőkorban használta húsdarabolásra, csontfeltörésre és talán vadászatra is. Legismertebb típusai az abbeville-i és az acheul-i.

A tárgyakat a régészek a Somme folyó által lerakott homok- és kavicsüledékben találták meg, amely ma mintegy 30 méterrel magasabban található a folyó jelenlegi völgyénél.

A leletek azt jelentik, hogy Moulin Quignon Északnyugat-Európa legrégebbi olyan települése, ahol ilyen kétoldali megmunkálású, pattintással kialakított kézi baltára bukkantak. A felfedezés azt is megerősíti, hogy a Somme folyó völgye Európa legrégebbi települései között van - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!